Már két bank is bejelentette, hogy tavasszal megemeli a lakossági számlavezetéssel kapcsolatos díjait a tavalyi infláció mértékével azt követően, hogy az idei év elején egymást érték a bejelentések a pénzügyi tranzakciós illeték másfélszeres emelkedésének áthárításáról – adja hírül a BiztosDöntés.hu pénzügyi portál.
A lakossági ügyfelek jórészt még nem is szembesülhettek az átutalások és a készpénzfelvételek díját érintő masszív díjemelésekkel a számlakivonataikon, amikor ismét végigsöpör a bankszektoron egy újabb, ezúttal a tavalyi év inflációjával összefüggő díjemelés.
A tavalyi éves infláció a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 3,7 százalékos volt, így a bankok legfeljebb ezzel a mértékkel emelhetik idén a díjaikat.
Az év elején bejelentett korábbi díjemelések oka, hogy a tavaly augusztustól érvényes pénzügyi tranzakciós illeték másfélszeres emelkedését csak az idei évtől háríthatták át a bankok a lakosságra, a kormány moratóriuma miatt. A lakossági ügyfelek 2024. december 31-ig mentesültek az emelkedés hatásai alól.
A pénzügyi tranzakciós illetéket a banknak kell fizetnie, de nincs megtiltva, hogy áthárítsák azt az ügyfelekre. Így – egyelőre az Oberbank kivételével – minden hazai bank meg is teszi ezt legkésőbb 2025. április 1-ig.
Ehhez az illetékemeléssel összefüggő díjemeléshez jön hozzá a most indult, minden év elején általános inflációkövető díjemelés.
Az újabb sarcot eddig az alábbi bankok jelentették be:
CIB Bank: 2025. április 1-től (az illetékemelés áthárítása 2025. január 17-től)
K&H Bank: 2025. április 1-től (az illetékemelés áthárítása 2025. január 6-tól)
Az inflációs díjemelés a bank döntése alapján az illetékemeléssel az év elején már megemelkedett díjakat is érintheti.
Az UniCredit Bank is bejelentette, hogy 2025. március 1-től automatikusan megemelkedhetnek a bank díjai az előző évi infláció mértékével, de a konkrét változások ismertetésére legkésőbb 2025. február 14-ig lehet csak számítani.
A Jobbik véget vetne a lehúzásnak
A párt a közelmúltban többször is élesen bírálta, hogy a pénzintézetek rendre átterhelik ügyfeleikre a plusz adóterheket, és "banki költségek" címén komoly összegeket vonnak le. A Jobbik több javaslatot is benyújtott ennek orvoslására. A párt alelnöke, Z. Kárpát Dániel kezdeményezte, hogy
az átlagfizetés mértékéig tegyék ingyenessé a pénzintézeti alapműveleteket a lakosság számára, a legkisebb cégek pedig havi tízmillió forintos keretig kapják meg ugyanezt a mentességet.
Adorján Béla, a Jobbik elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy
bár hivatalosan a munkavállalók eldönthetik, hogy bérüket készpénzben, vagy bankszámlára kérik, a valóságban általában csak az utóbbi lehetőség áll nyitva.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »