Hónapokkal Magyar Péter emlékezetes Karmelita-tárlatvezetése után Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is videót készített munkahelyéről.
ónapokkal Magyar Péter emlékezetes Karmelita-tárlatvezetése után Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is videót készített munkahelyéről, a tárca Szalay utcai épületéről. Hogy miért épp most, az nem derült ki a körséta során – arra gondolni sem merek, hogy ezúttal járt először a gondjaira bízott házban. Ami határozottan átjött a képes beszámolón: Judit asszony nem volt igazán elégedett az ott látottakkal. Szerinte a z egykor Novák Katalin, Koncz Zsófia, Hornung Ágnes fideszes államtitkárok által használt irodatér kialakítása azt az üzenetet közvetíti, hogy az Orbán-érában a nők a reprezentativitás célját szolgálták, és „nem is gondoltak arra, hogy komolyan dolgozniuk kellene”. A dolgozószobából nyíló fürdőszoba például inkább egy négycsillagos hotelba illenék: a zuhanyzón kívül gardrób, sminktükör, hajszárító, sőt egy fekete burkolattal körülvett mosdókagyló van a helyiségben. Hallatlan. Lannert Judit úgy látja, az egész sokkal inkább szolgálta a szépítkezést, mint a tényleges érdemi munkát.
Afféle intimitást nélkülöző hotel-feelingként összegezte az iroda hangulatát. (Az nem derült ki, milyen intimitást tartana kívánatosnak.) A kommentelők közül a legszolidabbat idézem: „Reméljük, csak futóvendég lesz a »hotelban« ez felizgatott naposcsibe kinézetű hölgy”.
(Azért a mintául szolgáló Karmelita-idegenvezetés nagyobbat szólt. Főleg azután, hogy az orbáni gőgről, fennhéjázásról szavaló tárlatvezető pár héttel később, a háromszázmilliós beiktatási bulija végén az Országház ablakában ülve, cigizve, pezsgőt hörpölgetve tekintett le a jobb sorsra érdemes meghülyített fővárosra.)
Borítókép: Lannert Judit (Fotó: Fotó: Máté Krisztián)
Pilhál György
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


