Még dolgoznak az utcák javításán

Még dolgoznak  az utcák javításán

Folyamatban levő és már befejezett utca- és járdajavításokról, felújításokról számolt be legutóbbi sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester, hangsúlyozva, hogy nem csupán a belváros szépül, az elmúlt években legalább hússzor annyi pénzt költöttek a szélekre is.

Az egyik példája ennek a Rózsa utca, amely megléte óta először kap aszfaltburkolatot, és erre már az útjelzéseket is felfestették, tehát véget ért a korszerűsítése. A 2021 tavaszán kezdődő munkálatok során kicserélték a víz-, szennycsatorna- és gázvezetéket, teljes mértékben megújították a közvilágítást és kiépítették az esővíz-elvezető rendszert is.

Hírdetés

Jelenleg a Táncsics Mihály utcában van útjavítás, az önkormányzat saját cége a szegélykövek lerakásánál és az alapozásnál tart. A Sepsi Út-építő Kft. több más helyszínen is dolgozik, például a Csíki negyedben a Romulus Cioflec utca néhány tömbháza közötti járdák aszfaltozásán. A közvilágítás korszerűsítése is egyszerre több utcában zajlik, az új lámpaoszlopok szerelését nagyjából befejezték, ezek után a régiek bontása és a visszajavítás következik.

A Gyár utcában a Közüzemek kezdte el a vezetékcserét, utánuk a gázvállalat veszi át a terepet. Ugyancsak a gázvállalat tevékenykedik a Horgász utcában is: az elmúlt hetekben kicserélték a fővezetéket, a feltört aszfaltburkolat helyett pedig újat öntenek.

A kátyúzás is állandó, hol itt, hol ott tömik be a gödröket. Ezek megjelenését vagy bármilyen más gondot a városháza ügyfélfogadó irodájában vagy pedig az [email protected] e-mail-címen lehet jelenteni.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »