Még az éjjel döntenek róla a szlovének, hogy lőjék-e a migránsokat

Még éjszaka dönt a szlovén parlament a kormány keddre virradóra előterjesztett törvénytervezetéről, amelynek értelmében a hadsereg segítséget nyújthatna a rendőrségnek az ország határainak őrzésében – közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

Magyar Menedék - Háttérhatalom

A jelenleg hatályos törvények értelmében a katonaságnak a határsávtól 50-100 méterre kell tartózkodnia, a rendőrség munkáját pedig mindössze technikai eszközökkel és logisztikával segítheti, nincs joga intézkedni.

A törvénytervezet szerint a hadsereg már ideiglenesen korlátozhatja az emberek szabad mozgását, illetve közreműködhet a csoportok és tömegek megfékezésében. Vagyis ugyanolyan jogokkal rendelkezik majd, mint a rendőrség.

Hírdetés

A törvényjavaslat határozott időre szól, legfeljebb három hónapra, de hosszabbítás lehetőségével.

Amennyiben a törvényhozás a jelenlévők kétharmados többségével még éjfél előtt elfogadja a javaslatot, és azt az elnök is rögtön aláírja, annak meg kell jelennie még a hivatalos közlönyben (Uradni list) is, hogy szerdától érvénybe léphessen.

Ekkor a kormány éjfél után elrendelheti a hadsereg határra vezénylését, amit ugyanakkor a parlamentnek szerda reggel egy újabb rendkívüli ülésen kétharmados többséggel meg kell erősítenie.

Hunhír.info – MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »