Meg akarták ölni a szerb miniszterelnököt? Családjával együtt evakuálták

Meg akarták ölni a szerb miniszterelnököt? Családjával együtt evakuálták

Vészhelyzet miatt biztonságos helyre szállították szombat este Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt és családját, miután egy egész arzenált találtak a rezidenciája közelében.

Nebojsa Stefanovic tájékoztatója szerint a fegyverek egy olyan helyen voltak elrejtve a bokrok között, ahol a kormányfő szolgálati gépkocsijának egy útkanyar miatt le kellett lassítania. Az arzenálban rakéta gránátvető, kézigránátok és precíziós (orvlövész) puska lőszere volt. A rendőrség „fülest” kapott róla – mondta a miniszter egy sajtótájékoztatón.

Hírdetés

„A miniszterelnök és a családja már biztonságban van. Nem véletlen, hogy a fegyverek egy olyan helyen voltak, ahol a konvojának tíz kilométeres óránkénti sebességre kell lelassítania. A likvidálások így mennek. A fegyvereket elrejtik egy bizonyos helyen, a tettesek használják őket, azután eltűnnek. Sajnos, ez a bevett módszer” – mondta Stefanovic.

Egyelőre senkit sem tartóztattak le az ügyben, amelynek köze lehet ahhoz, hogy a szerb hatóságok a héten több embert is őrizetbe vettek, akik a sajtó szerint államcsínyre készültek a múlt vasárnapi montenegrói választás napján.

Ivica Dacic szerb külügyminiszter az üggyel kapcsolatban tett nyilatkozatában megjegyezte, hogy „sokan vannak, akik elutasítanak egy független politikát folytató vezetőt, aki nem külföldi érdekekben dolgozik, hanem Szerbia érdekében”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »