Meg akarta fojtani a feleségét

Meg akarta fojtani a feleségét

Meg akarta fojtani a feleségét

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki meg akarta fojtani a feleségét, mert az el akart tőle válni.

A vádirat szerint a Gyömrőn élő férfi és a nő egy ideje már elhidegült egymástól, többször veszekedtek is. A nő 2018. év végén közölte, hogy el akar válni, de a férfi ezt nem vette komolyan.

Hírdetés

A nő azonban ügyvédnél is volt emiatt és erről a férjének is beszámolt, és ezen összeszólalkoztak. A szóváltás során a férfi a nőhöz lépett, két kezét a nyakára tette, majd azt szorítani kezdte, amíg a nő el nem veszítette eszméletét. Az elalélt nőt azután elengedte.

Amikor a nő magához tért, kihívta a rendőrséget.

A fojtogatás következtében a nő nyakán keletkeztek sérülések, így pajzsporca felső nyúlványa is eltörött, amely nála közvetett életveszélyes állapotot eredményezett. Csak a véletlennek és a szakszerű orvosi ellátásnak volt köszönhető, hogy a nő nem halt meg.

A férfi ezután ugyan elhagyta a házat, de nem hagyott fel a nő zaklatásával. Otthonában is többször kapcsolatba próbált vele lépni – alkalmanként agresszíven – és az ismerőseit is folyamatosan kereste miatta.

Ezen kívül a nőről egy szexuális tartalmú fotómontázst készített, és azt a nő munkahelyének közösségi oldalán elhelyezte.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete, zaklatás vétsége és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »