Még a Zuckerberg-propagandisták melletti kiállás sem jött össze a Jobbiknak

Még a Zuckerberg-propagandisták melletti kiállás sem jött össze a Jobbiknak

Még a négyezer főt sem éri el azoknak a száma, akik csatlakoztak a Jobbik Magyarországért Mozgalom tiltakozó petíciójához. A Jakab Péter-féle néppártosodott politikai alakulat az aláírásokkal azt a Facebookot védelmezné, amely immár évek óta sorra tiltja le és bélyegzi meg a jobboldali tartalmakat – írja a Magyar Nemzet.


Nem sikerült

Hírdetés

A Jobbik három héttel ezelőtt elindított, „El a kezekkel a Facebooktól! Nem engedjük, hogy Orbánék a legnagyobb közösségi oldalra is rátegyék a kezüket!” elnevezésű aláírásgyűjtési kezdeményezéséhez eddig összesen 3802 ember csatlakozott. A Petíciók.com statisztikai adatait elemezve az is kiderül, hogy az utóbbi két hétben egyetlen napon sem emelkedett 25 fölé az aláírások száma. Nem véletlen tehát, hogy a sikertelen aláírásgyűjtési akciót a párt a közösségi oldalán sem reklámozza.

Mint ismert, a Jobbik azt követően indította el tiltakozó petícióját, miután Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője úgy vélekedett, hogy sérti a szólásszabadságot a Facebook-profilok önkényes felfüggesztése. Ennek orvoslására Péterfalvi azt javasolta, hogy létre kellene hozni egy magyarországi hatósági eljárást, amelynek során köteleznék a Facebookot az indokolatlan letiltások felülvizsgálatára.

A Jobbik biztosra veszi, hogy az Orbán-kormány uralma alá akarja hajtani a legnagyobb közösségi hálózatot, ezért tiltakoznak az ellen, hogy a kormánynak befolyása legyen a Facebook működésére. Indoklásukban kifejtik továbbá, hogy „Péterfalvi kezdeményezése valójában nem a szabad véleménynyilvánítás jogát védené, hanem arról szól, hogy a kormány által befolyásolt, legkevésbé sem független szervek mondanák meg, ki lehet fent a Facebookon és ki nem”.

Amíg a magát jobboldaliként meghatározó párt a Facebook mellett kardoskodik, addig a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint idehaza a Facebook hasonló nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mint Amerikában a TikTok videómegosztó oldal. Toroczkai kijelentette, hogy a népszerű közösségi platform beavatkozik a választásokba, és nagyon durva politikai cenzúrát, véleménydiktatúrát alkalmaz, amely szerinte a legkeményebben éppen a Mi Hazánkat sújtja. Ezért olyan törvényjavaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek, amely arra kötelezné a Facebookot, hogy magyar állampolgárságú képviselőjük legyen hazánkban, valamint javaslat kötelezné arra is a közösségi oldalt, hogy magyarországi szervereken tárolja a magyar állampolgárok adatait.

Emlékezetes, hogy Toroczkai László profilját a 2019-as európai parlamenti választás hajrájában törölte a Facebook, de köztudott, hogy a Mi Hazánk elnöke mellett számos jobboldali személy, médium és hír, valamint különböző szervezetek kerültek a közösségi hálózat feketelistájára, Magyarországon és világszerte egyaránt. Legutóbb például Szentesi Zöldi László oldalát tiltották le, amiért kifejezte szolidaritását Novák Előd mellett, aki a szivárványos zászlót a fővárosi városháza után Újbuda önkormányzatának épületéről is eltávolította.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »