Még a TEK-től sem riadtak vissza a ferihegyi hiénák

Még a TEK-től sem riadtak vissza a ferihegyi hiénák

Egyre több olyan pontja van Budapestnek, ahol gond nélkül leshetnek utasokra – mindenféle engedély nélkül – a taxishiénák. A Budapesti Közlekedési Központ hiába végzett el tavaly és idén rengeteg ellenőrzést, azok a hatóságok, amelyek felléphetnének az ügyben, nemcsak hogy nem tesznek semmit, de még a BKK-nak sem jeleznek vissza, ami megint csak nehezíti az együttműködést. Ráadásul a hiénák mellett tömegesen megjelentek az úgynevezett droidok is, akik rendszámbérléssel játsszák ki a hatóságokat.

Rendőrautó hajt el szirénázva a Pap Károly utcában. Amint a Honvédkórház elé ér, egy, az ottani drosztnál ácsorgó hiénataxis is gázt ad. De nem menekül megtévesztően sárga kocsijával, csak előrébb áll egy kicsit, hogy egészen biztosan övé legyen a következő fuvar. A már jól ismert hiénatanyák (Oktogon, Keleti és Nyugati pályaudvar, Deák tér, repülőtér) mellett ez az egyik legbejáratottabb lelőhelye a mindenféle engedély nélkül működő személyfuvarozóknak. Innen egyszerűen kifüstölhetetlenek – füstölög egy névtelenséget kérő, a helyzetet jól ismerő forrásunk.

Otthonosan a Honvédkórházban

Valóban úgy tűnik, hogy a Honvédkórházban otthonosan érzik magukat a szürke- és feketezóna taxisai: a kórház büféjében veszik a kávéjukat és az uzsonnájukat, és olyan sokan járnak ide, hogy nem is mindig tudnak mindannyian beállni a drosztra, ilyenkor a járdán parkolnak. Ennélfogva aztán óriási szerencsére van szüksége a legális taxiknak, hogy utast szerezzenek itt: jellemzően az úton állnak meg, és kiteszik a vészjelzőt, amíg beszállnak az utasok, vagy a rokkantaknak fenntartott parkolóhelyre kénytelenek beállni egy kis időre.

A helyzet abszurditását csak fokozza, hogy mindez a kőhajításnyira fekvő Teve utcai rendőrpalota árnyékában történik.

A nem éppen utasbarát, balkáni állapot felszámolását más hatóságok mellett a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) várhatnák el az adófizetők: az ő feladatuk a droszthasználat mellett általában a személyszállítás ellenőrzése, amire minden forrásuk meg is van. A birtokunkba került statisztikákból kiderül például, hogy idén márciusig közel 300 olyan esetet találtak, amelyek jegyzőkönyvbe kerültek, és továbbításuk után várták a hatóságok hatékony intézkedését. A tavalyi év statisztikája a következőképpen néz ki: közel tízezer ellenőrzést hajtottak végre a BKK emberei, majdnem kétezerszer kellett jegyzőkönyvet felvenni jogsértés gyanúja miatt.

Álljon itt néhány becsült adat viszonyításul: Budapesten több ezer taxisból nyolcvan és kilencven közé teszik a hiénák számát, és több százra a „rendszámbérlő droidokét” (róluk később lesz bővebben szó). Vagyis a számokból arra a következtetésre juthatunk, hogy a BKK tavaly már átlagban háromszor fülön csípte az összes hiénát. Még ez sem elképzelhetetlen, hiszen a rajtaütések koreográfiája általában a következő: próbautazások során, ha szabálytalanságot tapasztalnak, erről jegyzőkönyvet vesznek fel, és megteszik a feljelentést az illetékes hatóságoknál. Optimális esetben kiérkeznek az általában 600 ezer forint bírságról szóló csekkek az autók tulajdonosához, és itt a történet véget is ér.

– Van olyan hiéna, akinél már négy darab ilyen hatszázezres csekk van, és furikázik tovább. De akad olyan sofőr is, akit az egyik kereskedelmi televízió buktatott le nemrég rejtett kamerával, mégis ma is ott áll a Keleti pályaudvar, Kerepesi úti oldalon lévő drosztnál – meséli informátorunk.

Magyarokra nem vevők

A Keleti pályaudvarnál lévő droszt igazi hiénatörzshely: szinte kizárólag külföldi utasokra vadásznak itt, akiket aztán 6-7 ezer forintért visznek el az Oktogonig. A magyar utasokkal nem foglalkoznak, őket általában azzal rázzák le, hogy hívásra érkeztek ki a Keleti pályaudvarra, és a külföldi megrendelőjükre várnak. Ha ezekre az egyébként a legjobb üzleti lehetőségekkel kecsegtető helyekre esetleg betévedne egy legális taxitársaság képviselője, hamar távoznia kellene. Így járt például még tavaly az a sofőr, akit megfenyegettek az ott portyázók, és még az értésére is adták, hogy kik is az urak a háznál, azt ordították neki, hogy „takarodj innen, ez egy hiénadroszt”. Ennek a sofőrnek szerencséje volt, mivel vészjelzést adott le a rádióján, társai a helyszínre érkeztek, így a verés elmaradt, és verekedés sem lett belőle.

Szombat esténként a Széchenyi fürdő előtt is olyan látvány fogadja az odatévedteket, mintha csak pár másodperccel lennénk egy csata előtt. A cirkusz felől nézve baloldalon, a taxisok számára fenntartott helyen állnak a Szecska party hivatalos partnerének autói, velük szemben pedig ott sorakoznak a jórészt kopasz, melegítős, nagydarab hiénák, kezükben a szemközti kocsmából vásárolt energiaitallal. Autóikat általában hátrahagyják, és a fürdő bejáratánál felállított kordonra támaszkodva próbálják győzködni a kitámolygó, nemritkán külföldi fiatalokat. Van, aki beül melléjük, de sokan előkapják telefonjukat, és inkább a droszton sorakozó taxisokhoz mennek. Mindezt a rendezvény biztonsági őrei karba tett kézzel nézik végig.

Forrásaink szerint a fentiekhez hasonló hiénatanyákat úgy lehetne felszámolni, ha az ellenőrzést végző szervezetek feljelentéseit komolyan vennék a hatóságok, és határozottan fellépnének a személyszállítás szürke- és feketezónájának szereplői ellen. Volna dolguk: a próbautazások során idén eddig 12 esetben kaptak rajta sofőrt valamilyen számlázási probléma miatt (ez a szám tavaly 1126 volt), árdrágítás miatt 2016-ban 10-szer került elő a jegyzőkönyv (313), érvénytelen adószámmal végzett szolgáltatás miatt 35-ször (40). Így aztán márciusig 151-szer értesítették a Nemzeti Adó- és Vámhatóságot, tavaly összesen 553-szor tettek így. Információink szerint azonban többek között mindez azért nem vezetett célra, mert a NAV csak a saját ellenőrzései után indít eljárást. Sajtóosztályuktól mindenesetre nem kaptunk választ a kérdéseinkre, a fogyasztóvédelemtől viszont igen. „A témavizsgálat alatt” 177 alkalommal ellenőrizték a taxikat, és ugyan mindössze 12 alkalommal tártak fel hiányosságot, ők mégis azt teszik hozzá, hogy az így kapott „7 százalékos kifogásolási arány a megelőző évi 15 százalékhoz képest javulást mutat”. Azzal folytatják értékelésüket, hogy a drosztokon álló személytaxik vizsgálata során a kormányhivatalok 70 taxitársasághoz tartozó és 71 taxitársasághoz nem tartozó vállalkozást vontak ellenőrzés alá, és az előbbiek esetében 6, míg a taxitársasághoz nem tartozó vállalkozások közül csupán 2 esetben állapítottak meg szabálytalanságot. Levelük azzal zárul, hogy az ellenőrzések jogkövetkezményeként a legtöbb esetben, összesen tíz alkalommal, kötelezést tartalmazó határozatot küldtek ki, fogyasztóvédelmi bírságot és egyben kötelezésről szóló határozatot pedig összesen egy alkalommal adtak ki.

Amint azt a repülőtéri hiénahelyzetről szóló cikkünkben jeleztük, a Nemzeti Közlekedési Hatóság maga is végez próbautazásokat, méghozzá az imént említett fogyasztóvédelemmel közösen. Csakhogy információnk szerint mindössze öt hadra fogható ellenőrük van erre a feladatra.

Abban az esetben ugyanis, ha a rajtakapott járműt tulajdonló cég Pest megyében van bejelentve, akkor az itteni kormányhivatal hivatott lépni. Fellebbezés esetén a Nemzeti Közlekedési Hatóság mint másodfokú hatóság olyan iránymutatást ad, hogy ne vonja vissza a taxi működési engedélyét, csak a Budapestre szóló kiterjesztést. Ettől még a taxik engedély nélkül, Budapesten vállalnak fuvart. A lényeg, a tevékenységi engedély ettől még a zsebükben marad a jellemzően Pest megyére bejegyzett „droidoknak”.

Egyetlen leszerelt rendszám

Ők a következőképpen működnek: két órára bejelenti őket egy Pest megyei fuvarozócég, akitől tulajdonképpen bérlik a rendszámukat, sokszor az autójukat is, de ettől még fuvarjaikat jórészt főleg a fővárosban végzik. Információink szerint több száz ilyen taxis van a főváros utcáin.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) sajtóosztálya is jól mutatja ezt az alá-fölérendeltséget: kérdéseinkre ugyanis azzal válaszoltak, hogy a 2011-es közigazgatási átszervezés során a taxikkal kapcsolatos ellenőrzési és engedélyezési feladatok átkerültek az NKH-tól a megyei (fővárosi) kormányhivatalokhoz.

A rendőrség pedig úgy tudna segíteni a helyzet tisztázásában, ha tettenéréskor rögtön leszerelné az elkapott sofőrök autóiról a rendszámot. Pontosabban leszereltetné, mert ő maga csak utasíthatja erre a hiénát vagy a droidot. Információink szerint tavaly egyetlen ilyen eset akadt. A rendőrségtől pedig azt a választ kaptuk kérdésünkre, hogy erről „statisztikai kimutatást a rendőrség nem vezet”.

Pedig a határozott rendőri jelenlétnek és fellépésnek van szemmel látható és kézzelfogható eredménye. Remek példa erre az a pár nap, amikor a brüsszeli robbantások után a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre páncélautóstul felvonultak a Terrorelhárítási Központ emberei. Ekkor ugyanis két napra eltűntek a hiénák, ám amikor kiderült, hogy a TEK csuklyásaitól ők még nyugodtan vadászhatnak a gyanútlan utasokra, akkor szép lassan visszaszivárogtak, és ott vannak azóta is, háborítatlanul. Ahogy a rendőrpalota árnyékában meghúzódó, a Honvédkórház büféjéből palacsintázó taxishiénák is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »