Még a katonazenészeket is a határra vezényelték

A katonák a határon vannak, de a hírek szerint ellátmányban és eszközökben is szűkölködnek.

Válsághelyzetet hirdet a kormány, így legálisan vezényelhetik a Magyar Honvédséget a határra, hogy segítse a rendőrséget a határvédelmi munkálatokban.

Nem tudni pontosan, miért

Hogy miért van erre szükség, azt először Kósa Lajos indokolta meg: szerdán a nemzetbiztonsági bizottság ülésén azt mondta, hogy a jelenlegi helyzetben nyilvánvalóan szükség van a honvédség segítségére, és számos más európai ország, így például Ausztria, Csehország, Szlovákia, Dánia is igénybe veszi a katonaság segítségét. Mindez azonban nem fenyegeti a lakosság biztonságát, sőt, éppen ellenkezőleg, annak védelmében történik.

Példát szeretnénk mutatni Európának azzal, hogy betartják a schengeni szabályokat – ezt már Simicskó István nemrég kinevezett honvédelmi miniszter mondta csütörtökön a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Elmondása szerint a honvédség határon való bevetése azért indokolt, mert válsághelyzetben nem tehetik meg, hogy a katonákat laktanyában állomásoztassák. Hozzátette: nemcsak a magyar embereket, hanem egész Európát is védik a határzárral.

Az indokokat mi is szerettük volna megtudni egy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanársegédként dolgozó honvéd alezredestől, ám a Honvédelmi Minisztérium közölte: „Tisztelt Földi Bence! Megkeresését köszönjük, de nem engedélyezzük az interjút ebben a témában.”

Nem is állomásoznak a laktanyákban

Hírdetés

Simicskóék nem tehetik meg, így nem is teszik meg, hogy a honvédség a laktanyákban állomásozzon. A 24.hu úgy tudja, hogy a debreceni és szolnoki laktanya már kiürült, minden katona lent van a déli határnál. „Még a szolnoki Légierő Zenekar tagjai is” – áll a cikkben, amely úgy számol, hogy a körülbelül ötezer bevethető hazai honvéd nyolcvan százaléka teljesít majd szolgálatot a szerb határnál.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón ezzel kapcsolatban azt mondta: szeptember végére lehet törvényi felhatalmazásuk a honvédség bevetésére, addig a határzár építésében segédkeznek és felkészülnek a feladataikra. A létszámról elmondta: 2000 fő tartózkodik a határon, ez a szám hó végére emelkedik 3800-ra. Simicskó István honvédelmi miniszter szombaton viszont már azt állította, hogy hétfőre már 4300 honvéd teljesít majd szolgálatot a határon.

A katonák először egy hódmezővásárhelyi kiképzésen esnek át, a 24.hu-nak nyilatkozó, Afganisztánt is megjárt honvéd szerint azonban itt csak ismétlés volt: tömegoszlatást, menetkísérést és alakzatba rendeződést gyakoroltak. „Újdonság egyedül a speciális pszichológiai kiképzés volt, felkészítették őket, hogyan viselkedjenek a hatalmas embertömeggel szemben” – áll a cikkben.

Van tapasztalat

„Crowd control” – nevezte meg a honvédség feladatát egy neve elhallgatását kérő kormányzati illetékes a Vs.hu-nak. A KFOR révén Kosovska Mitrovicában rengeteget gyakorolták már ezt a magyar katonák, olykor élesben is, amikor az ottani szerb és albán közösség között konfliktus támadt. „Még a szögesdrót sem hiányzott. Ráadásul mindezt lőfegyver használata nélkül. Hasonlóra számítok majd a szerb határon is, és persze arra, hogy a katonák kezelni tudják majd a helyzetet” – tette hozzá a forrás, aki szerint több tízezres tömeggel szemben viszont nincs olyan módszer, amely működhet.

A honvédek ebben az esetben is csak akkor használhatnak fegyvert, ha saját vagy társaik élete forog veszélyben – ezt már Simicskó István honvédelmi miniszter mondta hétvégén. Hozzátette: tartalékosok is szolgálatot teljesíthetnek a határon, ám a honvédség cáfolta azokat az interneten terjed híreszteléseket, hogy visszaállítanák a hadkötelezettséget.

Hiányos tárgyi feltételek

A honvédségnek nincsen elegendő tömegoszlatáshoz szükséges eszköze – mondta az MNO-nak egy szintén névtelenséget kérő forrás. A hadsereg ügyeiben járatos informátorunk a hiányzó pajzsokat emelte ki.

Ennél is fontosabb hiányosság mutatkozik az ellátásban: „a kerítésépítésen dolgozó katonák közül sokan a szabad ég alatt kénytelenek aludni, miután nincs elegendő sátor” – mondta a Magyar Nemzetnek egy honvédségi őrvezető felesége. Állítása szerint előfordult, hogy a honvédek nem kaptak enni vagy éppen az építőanyag fogyott el. Az ételhiányra készülnek is a katonák: a 24.hu-nak egy név nélkül nyilatkozó honvéd azt mondta, hogy hallotta a híreket, ezért nagy csomag ennivalóval indult a határra. A honvédok amiatt is aggódhatnak, hogy a rendőrökkel ellentétben nem kapnak védőoltásokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »