Még a kalácsonyi bevásárlást is elrontják ebben a rasszista országban

Kifosztás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárását a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 28 éves tiszaigari férfival és 31 éves feleségével szemben. A gyanúsítottak 2019. december 16-án 7 óra körül a Füzesabonyból Miskolcra közlekedő vonaton eltulajdonították egy alvó utas tárcáját, amiben készpénz és bankkártya is volt.

A férfi és a nő ezt követően a mezőnyárádi vasútállomáson a sértett pénzéből jegyet vett, majd Mezőkövesdre utaztak. A páros a városban betért egy élelmiszerboltba, ahol több mint 30 000 forint értékben – a szeszes italtól kezdve az ágyneműhuzaton át a karácsonyfadíszekig bezárólag – a legkülönfélébb termékeket vásároltak. A fizetésnél az elfelejtett pin-kód meséje után arra kérték a pénztárost, hogy tételenként, azaz 5000 forintjával – amihez bizonyos érintős kártyáknál nem szükséges a kód beütése – fizessék ki az árucikkeket, és távoztak a boltból. Kisvártatva ismét visszatértek ugyanabba az üzletbe és az újabb felhalmozott termékeket a korábban alkalmazott technikával szerették volna kiegyenlíteni, a terminál azonban ekkor már hibakódot mutatott. A páros ezt látva azon nyomban mindent hátrahagyva elmenekült a boltból.

Hírdetés

A Mezőkövesdi Rendőrkaptányságra érkezett bejelentés alapján a rendőrök a közeli vasútállomáson azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a férfit és a feleségét, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindeközben a korábban vonaton utazó sértett Miskolcra érkezett, és elment a Miskolci Rendőrkapitányságra feljelentést tenni. Ekkor azonban a mezőkövesdi kollégák már megoldották az ügyet.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a 28 éves férfit őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására, míg felesége szabadlábon védekezhet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az ilyen és hasonló esetek elkerülése érdekében felhívja a figyelmet, hogy az eltulajdonított bankkártyák vonatkozásában a lehető leghamarabb tegyenek intézkedéseket az eszköz letiltására. A plasztikhoz tartozó kódot ne tárolják hozzáférhető helyen, utazásnál különös gondot fordítsanak értékeik megóvására – közölték a Police.hu-n.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »