Meg­erő­sza­kol­ták és le­fe­jez­ték az Ír­or­szág­ban élő lett nőt In­di­á­ban

Még mindig élénken él az emberek tudatában a Marokkóban karácsony előtt meggyilkolt skandináv lányok emléke. Most hasonlóan borzalmas esetről számolt be a The Sun. A 33 éves Liga Skromane – aki Lettországban született, de Írországban él – úgy döntött, hogy megpróbálkozik az ájúrvéda gyógyítással, hátha az hatásos lesz depressziójára.Ezért Indiába, Keralába utazott a testvérével, Ilzével együtt

Néhány hete volt még csak ott, amikor egyszer csak eltűnt egy strandról.Őt örökítette meg ez az utolsó kép is.

A lány két évvel idősebb testvére el nem tudta képzelni, hogy mi történhetett vele. Az egyik televíziós állomásnak így mesélt: “Alig aludtam és azon gondolkodtam, hogy vajon mi történt vele? Végigmentem azokon a hátsó utcákon ahol nagyon nagy eséllyel elrabolták. Tudtam, hogy működik a környéken egy szervkereskedelmi hálózat, és attól féltem, hogy a testvéremet is ők szemelték ki maguknak.Állandóan az járt a fejemben, hogy valaki egy ketrecben tartja őt a 35 fokos hőségben…”

Hírdetés

Az interneten ezt írta: „imádkoztam és imádkozom Istenhez, hogy teljesítse egy születésnapi kívánságomat. Hadd tudjam meg, hol van a húgom, kérlek, keressük meg őt…” Egy nappal később két helyi fiú megtalálta a húgának a maradványait…

A The Sun oldalán látható az a videó amely akkor készült, amikor a rendőrök a bozótból elvitték a lány betakart holttestének maradványait. A nyomozás kiderítette, hogy Liga Skromane-t két férfi elcsábította, megerőszakolta és lefejezte. A gyanúsítottak drogkereskedelmmel foglalkoznak, alighanem előtte drogot is adtak a szerencsétlenül járt nőnek.A rendőrség az ott uralkodó forróság miatt túl sok nyomot már nem talált rajta…

“Akkor ölték meg, amikor ellenállt” – mondta Manoj Abraham rendőrtisztviselő az NDTV-nek.

ripost


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »