Medvevadászat Kilyénben

Medvevadászat Kilyénben

Végleg elaltattak egy medvét Kilyénben – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, és azt is elmondta: levélben kéri az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent, hogy a farkasok mellett a barnamedvék védelmére vonatkozó szabályozásokat is vizsgáltassa felül, mert a nagyvadak túlszaporodása egyre nagyobb károkat okoz az embereknek.

A kérdés már égetővé vált, hiszen a sepsiszentgyörgyiek szerdán reggel és délután is vészjelzést kaptak a Ro-Alert rendszeren keresztül arról, hogy medve kószál az Olt partján. A délutáni figyelmeztetést Antal Árpád akkor kapta meg, amikor irodai munkája végeztével kiment a városban zajló építkezések megtekintésére; épp Kilyén és Szotyor között tartózkodott, így hát fehér ingben és „majdhogynem lakkcipővel” azonnal medvekeresésre indult a csendőrséggel, közel négy óra után azonban feladták, mert a drón, amivel az állat mozgását követték, három óra múltán lemerült, és enélkül reménytelennek látszott a kutatás. Hazament, de alig lépett be az ajtón, máris hívták, hogy megkerült a medve, egy kilyéni gazda kertjében épp az egyik kecskéjét fogyasztja, így hát visszafordult, és nemsokára végleg elaltatták a hívatlan vendéget – mesélte az elöljáró, hangsúlyozva, hogy Kilyén mellett nincs erdő, ez esetben nem lehet arra hivatkozni, hogy közel van az állat természetes élőhelye. 

Hírdetés

Ezek után döntött úgy, hogy levelet ír Ursula von der Leyen EB-elnöknek, hiszen a károsultak többsége szegény ember – ennek a kilyéni gazdának is pár kecskéje volt mindössze –, akinek nincs lehetősége a védett állatokra vonatkozó döntések befolyásolására. Ursula von der Leyen azonban nemrég kérte, hogy a jószágra és potenciálisan az emberekre is veszélyt jelentő farkasfalkák fenyegetése ellen lépjenek fel az unió tagországai (azért, mert saját kedvenc pónija is farkastámadás áldozata lett), Antal Árpád szerint pedig nagyon is indokolt ezt az újragondolást a medvékre is kiterjeszteni; véleményét az egyre gyakoribb medvetámadásokra vonatkozó számokkal is alátámasztotta. A polgármester leszögezte: ő maga továbbra is „zöld”, állatvédő, medveszerető személy és politikus marad, a medvének azonban az erdőben a helye, nem a gazdák kertjében háziállatot fogyasztva, vagy az út szélén élelmet kérincsélve, autó vagy vonat által elütve, esetleg elkeseredett gazdák által meggyilkolva. Hozzátette: a jégkorszak és a kőkorszak után a medvekorszakba léptünk, a városban már lassan több a medve, mint a kóbor kutya. Ez nem maradhat így, és nyilván nem csak Brüsszelből fogják megoldani a problémát, hanem Bukarest is kell hozzá; már gondolkozott azon, hogy a 4-5 leginkább érintett megye fogjon össze, és az egy hét alatt begyűjtött medvéket vigyék le Bukarestbe – mondotta, és köszönetet mondott a kilyéni lakosoknak a medvekeresésben nyújtott segítségét: nélkülük nem lett volna ilyen eredményes a bizottság, sokat számít a terepismeret. 

Végül felkérte a lakosságot, hogy aki medvét lát, azonnal jelentse a 112-es sürgősségi telefonszámon, mert így könnyebben azonosíthatják az állatokat, azok mozgását, ami azért fontos, mert más eljárást kell alkalmazni egy először felbukkanó egyed, mint a visszatérő példányok esetében.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »