Medvegyev radioaktív hamuval fenyegette meg Lengyelországot

Medvegyev radioaktív hamuval fenyegette meg Lengyelországot

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök és az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának képviselője „radioaktív hamuval” fenyegette meg Lengyelországot. Ezzel reagált Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter hétvégi kijelentésére az atomfegyverek bevetésével kapcsolatban.

Sikorski a The Guardian című brit lapnak elmondta, hogy állítólag miként reagálna az Egyesült Államok, ha Oroszország nukleáris fegyvert vetne be Ukrajna ellen.

„Az amerikaiak azt mondták az oroszoknak, hogy ha atomfegyvert indítanak, és az nem is öl meg senkit, akkor az összes ukrajnai célpontjukat (pozíciójukat) hagyományos fegyverrel támadják meg, és mindet megsemmisítenek” – jelentette ki Sikorski.

Medvegyev az X közösségi platformon keresztül azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem mondott ilyesmit, mert „ők óvatosabbak”.

Hírdetés

„Ha az amerikaiak megtámadják a célpontjainkat, az egy világháború kezdetét jelentené, ezt meg kellene értenie egy olyan ország külügyminiszterének, mint Lengyelország” – jelentette ki Medvegyev.

Medvegyev szerint Andrzej Duda lengyel elnök amerikai taktikai nukleáris fegyverek telepítését kérte Lengyelországban. „Varsó nem maradna ki, és minden bizonnyal megkapná a részét a radioaktív hamuból. Valóban ilyesmire vágyik?” – tette hozzá Medvegyev.

Áprilisban Duda kijelentette, hogy Lengyelország kész elfogadni a NATO nukleáris fegyvereinek elhelyezését az orosz nukleáris fegyverek fehéroroszországi telepítésének ellensúlyaként.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »