Medvegyev és Jasztremszka az elődöntőben

Medvegyev és Jasztremszka az elődöntőben

A 2021-ben és 2022-ben is döntős Danyiil Medvegyev, valamint a selejtezőből indult ukrán Dajana Jasztremszka is bejutott az elődöntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A három éve US Open-győztes, 27 esztendős Medvegyev ötszettes, négyórás csatában búcsúztatta a kilencedik helyen kiemelt Hubert Hurkaczot.

Teljesen kész vagyok. Küzdöttem, ahogy bírtam, és úgy voltam vele, hogy meglátjuk, ha kikapok, akkor kikapok, és mehetek haza”

Hírdetés

– mondta elcsigázottan a nyolcadik Grand Slam-elődöntőjére készülő orosz kiválóság.

A nőknél a világranglistán 93. Jasztremszka alig 78 perc alatt verte a 19 éves cseh Linda Noskovát, aki korábban a világelső Iga Swiateket győzte le. A profik 1968-as beengedése óta – Christine Storey 1978-as menetelése után – Jasztremszka a második selejtezős a nőknél, aki a négy közé került az Australian Openen. Az ukrán játékost 2021 elején eltiltották anabolikus szteroid használatáért, ám fél évvel később a nemzetközi szövetség közölte, hogy Jasztremszka nem felelős a doppingvétségért, és visszaadta a játékengedélyét.

Eredmények, negyeddöntő: férfiak: Medvegyev (orosz, 3.)-Hurkacz (lengyel, 9.) 7:6 (7-4), 2:6, 6:3, 5:7, 6:4 nők: Jasztremszka (ukrán)-Noskova (cseh) 6:3, 6:4


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »