Medvegyev bemondta, mit akarnak elérni Ukrajnában az invázióval

Medvegyev bemondta, mit akarnak elérni Ukrajnában az invázióval

Oroszország demilitarizált pufferzónákat akar létrehozni Ukrajnán belül az általa annektált területek körül – jelentette ki pénteken Dmitrij Medvegyev, Putyin orosz elnök közeli embere, az orosz nemzetbiztonsági tanács helyettes elnöke. Medvegyev szerint lehetséges, hogy mélyebbre kell nyomulni Ukrajnába ahhoz, hogy ilyen zónákat lehessen létrehozni.

“Minden célt el kell érnünk, amelyeket területeink, vagyis az Orosz Föderáció területeinek védelmében tűztünk ki”

közölte Medvegyeb a Telegram csatornáján.

Hírdetés

A volt orosz miniszterelnök és elnök azt írta, ezekről a területekről “ki kell dobni az összes külföldit a szó tágabb értelmében, és olyan ütközőzónát kell kialakítani, amely hatókörön kívül tartja az össze közeles és kis, tehát a 70-100 kilométeres hatótávoláságú fegyvert”.

Mint mondta, ha nem jönnek létre ilyen zónák, akkor Oroszországnak mélyebben, akár a nyugat-ukrajnai Lviv városáig kell előrenyomulnia.

Oroszország jelenleg Ukrajna mintegy 17-18 százalékát foglalta el a Krímet is beleszámítva.

Reuters.com, körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »