Međugorjei imádság az EWTN Katolikus Televízióban

Međugorjei imádság az EWTN Katolikus Televízióban

Az EWTN Katolikus Televízió február 25-től minden hónap 25. napján élőben közvetíti a međjugorjei Mária-kegyhely esti imaprogramját. A közvetítés idejére az EWTN televízió budapesti stúdiója megnyitja kapuit az érdeklődő hívek és a međjugorjei zarándokok közössége előtt, hogy együtt, közösségben kapcsolódhassanak be a rózsafüzérből, szentmiséből, és szentségimádásból felépülő esti imaprogramba.

A katolikus televízió a közvetítések imahátterének megszervezésével arra hívja és buzdítja a közösségeket és imacsoportokat, hogy településeiken összegyűlve együtt vegyenek részt a televízió által közvetített imaalkalmakon, ezáltal megélve a közösségben rejlő erőt: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).

Az EWTN Médiamisszió pedig megkezdte a Međjugorje Központ szervezését, aminek célja, hogy a magyar ajkú területeken lehetőség legyen további szentmisék, imatalálkozók, a Mladifest – Međjugorjei Nemzetközi Ifjúsági Találkozók élő közvetítését közösségekben együtt követni, valamint lelkinapokat, lelkigyakorlatokat, találkozókat, Mladifest előtalálkozókat szervezni hazánkban.

Međjugorje évről-évre hívő és nem hívő zarándokok millióit vonzza. A világ különböző részeiről, így magyar nyelvterületről is, évente több ezren látogatnak el a kegyhelyre, amely az imádság, a lelkigyakorlatok, és nemzetközi találkozók helyszínéül is szolgál. A zarándokok megtérésről, az Egyház szentségeihez való visszatérésről, számos papi, szerzetesi és családos hivatás születéséről, a katolikus hit újrafelfedezéséről, házastársi kiengesztelődésről, valamint a családi élet megújulásának tapasztalatairól, nagyszámú gyógyulásról számolnak be.

Hírdetés

2024 szeptemberében a Szentatya jóváhagyta a Hittani Dikasztérium dokumentumát, ami elismeri a međjugorjei Mária-kegyhelyhez kapcsolódó bőséges lelki gyümölcsöket. A Međjugorje Központ létrehozásával az EWTN Médiamisszió azt a célt tűzte ki maga elé, hogy összefogja a međjugorjei magyar zarándokok szerteágazó családját, ezáltal terjesztve a međjugorjei lelkiséget.

Forrás:  EWTN Katolikus Televízió 

Fotó: Fábián Attila; Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »