A mögöttünk hagyott évben készült Medián-felmérések a kormányoldal egyértelmű fölényéről szóltak.
Az áprilisi átmeneti visszaesést leszámítva a Fidesz az év során rendre több támogatót tudhatott maga mögött, mint az összes többi párt együttvéve – derül ki a Medián HVG számára készített, a 2017-es évre visszatekintő elemzéséből. A Jobbik egész évben stabilan tartani tudta második helyét, még ha a támogatottsága viszonylag tág határok között mozgott is – különösen, ha a választások közeledtével egyre hangsúlyosabb körben, a választani tudó „biztos” szavazókat nézzük (13–21 százalék).
A Jobbikon kívüli ellenzéki pártok együttvéve a lakosság 19–25 százalékának szavazatára számíthattak. Ezeknek az ellenzéki szavazatoknak nagyjából az egyharmadát (és legfeljebb a négytizedét) az MSZP szállította, további egyötödét (az év vége felé már inkább egynegyedét) a DK és egyötödét az LMP. A fennmaradó ellenzéki szavazatok több kis párt között oszlanak meg. A pártpreferencia nélküliek aránya az év során meglehetősen stabilan, 30 és 33 százalék között alakult.
A választások közeledtével érdemes figyelni az „aktív bizonytalanok” arányát, tehát a „biztos szavazók” azon részét, akik nem tudják vagy nem kívánják elárulni, hogy melyik pártra szavaznának. Az ilyen „rejtőzködő” szavazók aránya júniusban 19 százalékra ugrott, ám az év többi részében ennél mérsékeltebben, 12–15 százalék között alakult, ami nagyjából 1–1,2 milliónyi esetleg megnyerhető szavazót mutat.
Érdekesen ingadozott a pártok elutasítottságának mértéke, de a legvilágosabb trend az, hogy az év során az ellenzéki pártok egyre ellenszenvesebbé váltak. Egyedül a Fidesz tudta viszonylag stabilan (37 és 46 százalék között, az őszi hónapokban 42 százalékon) tartani azok arányát, akik állításuk szerint biztosan nem szavaznának rá. Ezzel a Fidesz a legkevésbé visszautasított párt, míg az MSZP-től és a DK-tól zárkóznak el a legtöbben: novemberben 59, illetve 60 százalék tartotta kizártnak, hogy rájuk szavazzon. Az ellenzék kilátásait az is rontja, hogy mára a közvélemény többsége esélytelennek látja. Mindössze egyötödnyi azok aránya, akik nagyon vagy legalább valamennyire valószínűnek gondolják az ellenzék győzelmét, és egyedül a Jobbik híveinek van ennél nagyobb önbizalmuk.
Pedig a Fidesz elsöprő fölénye ellenére 2017 folyamán mindvégig többen voltak azok, akik kormányváltást szeretnének, mint azok, akik a kormány maradását tartanák jobbnak. Az év végére azonban szinte kiegyenlítetté vált a helyzet: már csak hibahatáron belüli különbség maradt a kormányváltásban és a kormány maradásában bízók aránya között (novemberben 47, illetve 46 százalék). Másfelől a „kormányváltók” is eléggé megosztottak az összefogást és különösen annak terjedelmét illetően. Igaz, az ősz folyamán jelentősen megugrott a választókerületekben létrehozandó teljes körű összefogás híveinek aránya (csaknem minden második ellenzéki beállítottságú szavazópolgár ezt szeretné), de változatlanul mintegy ötödrészük kihagyná ebből a Jobbikot.
A kormány teljesítményének megítélése egyébként a tavaszi megingást leszámítva viszonylag stabilan alakult – áprilisban a válaszadók 40 százaléka, az év többi részében 45–50 százalékuk értékelte jónak az Orbán-kormány munkáját. Ez azt is jelenti, hogy a válaszadók 8–13 százaléka azoknak az aránya, akik bár nem a Fideszre szavaznának, mégis elégedettek a kormány teljesítményével.
Talán az állandó kampányhangulatnak vagy a „nemzeti konzultációnak” köszönhető, hogy a szavazói aktivitás valamivel magasabban alakult, mint az előző parlamenti ciklusok hasonló időszakában. Novemberben már a válaszadók 56 százaléka mondta, hogy egy közeljövőben rendezendő választáson „biztosan” elmenne szavazni, márpedig hasonló időszakban utoljára a 2002-es választások előtt mért ennél magasabb részvételi hajlandóságot a Medián. A kérdés azért is fontos, mert meghatározó különbség van a kormány maradásában és távozásában reménykedő szavazóközönség aktivitása között: a novemberi felmérés szerint a kormánypártiak 68 százaléka mondható „biztos” szavazónak, míg a kormány távozásában bízóknak csak az 51 százaléka járulna az urnákhoz. A viszonylag alacsony részvétel tehát inkább a kormánypártok érdeke, az ellenzéknek viszont sokat hozhatna a sikeres mozgósítás.
Bár a vezető politikusok népszerűségi rangsora átrendeződött az év során, az első két helyet mindegyik Medián-felmérésben Áder János és Orbán Viktor foglalta el. A miniszterelnök-jelöltek között Orbán előnye megkérdőjelezhetetlen, verseny inkább csak az ellenzéken belül figyelhető meg. Ha a négy kormányfőjelölt-jelölt – Orbán Viktor, Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor – közül lehetne választani, a második legtöbb „szavazatot” Vona kapná, annak ellenére is, hogy a másik két ellenzéki jelölt több ember számára rokonszenves, mint a jobbikos. Ám ha egyenként állítjuk őket szembe a regnáló kormányfővel, gyakorlatilag azonos a támogatottságuk. Karácsony és Szél az év során többször fej-fej mellett állt a népszerűségi listán, ám Szél népszerűsége stabilabbnak mutatkozott (egész évben 37–39 százalék).
A lakosság közhangulata április óta folyamatosan javul. Bár a borúlátók aránya rendszerint (az utóbbi hét évben megszakítás nélkül) meghaladja azokét, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok, a különbség az év végére hibahatáron belülire csökkent: az optimisták 47 százalékos aránya mellett már „csak” 48 százaléknyian gondolják, hogy az ország rossz irányba tart. Visszafogott bizakodás jellemzi a lakosság gazdasági várakozásait is: bár a válaszadók több mint fele (az ország tekintetében 53 százalék, a saját háztartás anyagi helyzetében 57 százalék) nem számít számottevő változásra a következő 12 hónapban, azért a pesszimistáknál (13 százalék) valamivel többen vannak olyanok, akik javulásra számítanak (az ország tekintetében 26, a saját háztartásukat illetően 28 százalék).
A sokféle megosztottság mellett változatlanul kiemelendő egy olyan ügy, amelyben a magyar társadalom meglehetősen (és növekvő mértékben) egységes: november végén már a népesség rekordhányada, 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „teljes mértékben” vagy „inkább” támogatja az ország EU-tagságát.
A felméréseket az idén hat alkalommal készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott, egyenként 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A matematikai eljárással, súlyozással korrigált minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±2–5 százalék.
(HVG)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
