Medián: Félmillió szavazót vesztett a Fidesz a CEU-ügy óta

Medián: Félmillió szavazót vesztett a Fidesz a CEU-ügy óta

Megtépázta a kormánypárt és az államfő népszerűségét az elmúlt három hónap, míg az ellenzék profitált a kialakult helyzetből – derül ki a Medián felméréséből.

A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes szavazókorú népességben a januári 37 százalékról április végére 31 százalékra esett vissza, ami azt jelenti, hogy az utóbbi negyedévben közel félmillió szavazó távolodott el a kormánypárttól – áll a Medián legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelyet részletesen a HVG hetilap közöl.

Hírdetés

A felmérést a Medián április 21. és 26. között végezte, vagyis bőven azután, hogy a kormány a legnagyobb tiltakozást kiváltó, CEU elleni támadása elindult. A Fidesz veszteségéből az ellenzéki pártok közül a legtöbbet a Jobbik kasszírozta, a teljes népességben 14 százalék, a választani tudó “biztos” szavazók között 20 százalék áll Vona Gáborék mögött.

A Jobbikon kívüli ellenzéki pártok együttes támogatottsága 20 százalékról 24 százalékra nőtt három hónap alatt a teljes népességben, az MSZP 9 százaléka mellett a DK és az LMP 4-4 százalékon, a Momentum 2 százalékon, az Együtt, a Kétfarkú Kutya Párt, a Moma és a Párbeszéd 1-1 százalékon áll, a Liberálisok jelenleg nem mérhetők.

Az elmúlt hetek eseményei, a CEU-törvény kritikátlan aláírása Áder János államfő népszerűségét is megtépázta, amely 11 pontot zuhant. Orbán Viktor sem lett népszerűbb, ő 9 pontot esett vissza, miközben Vona Gábor és Hadházy Ákos szimpatikusabb lett a választóknak. Érdekes azonban, hogy míg Botka László országos ismertsége 78 százalékról 91 százalékra ugrott, addig népszerűsége nem változott, az továbbra is 34 ponton áll, akárcsak Vona Gáboré vagy Kósa Lajosé.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »