Medián: A Fidesz gyengült a legjobban, a Jobbik és a Momentum erősödött a legtöbbet

Medián: A Fidesz gyengült a legjobban, a Jobbik és a Momentum erősödött a legtöbbet

A Medián legfrissebb felmérése szerint a Fidesz – KDNP támogatottsága a biztos választóknál 5 százalékot, míg a teljes népesség körében 7 százalékpontot vesztett. A közvélemény-kutató cég szerint az októberi önkormányzati választás óta az embereknek mintha mostanra esett volna le a tantusz: már jóval kevesebben gondolják, hogy az októberi önkormányzati választás egyértelmű nyertese a Fidesz, amint azt a kormánypárt igyekezett sulykolni.

Októberben a kormánypártok még a teljes népesség 43 százalékát tudhatta maguk mögött, november-december fordulójára azonban a Medián friss elemzése szerint 36 százalékra esett vissza (a felmérés november 28. és december 5. között készült).

Legutóbb több mint két éve, 2017 szeptemberében állt ilyen mélyen a kormánypárt támogatottsága.

A jelek szerint a Fidesz most lemorzsolódó szavazói nem álltak át azonnal egy másik párt mögé, a kormánypárt gyengülésével egy időben viszont 22-ről 28 százalékra ugrott a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya. Hasonló jelenségnek az elmúlt években már többször tanúi lehettünk, de a Fidesz rendre vissza tudta hódítani elbizonytalanodott szavazóit.

Az októberi felméréshez viszonyítva a Jobbik támogatottsága jelentős mértékben növekedett, a teljes szavazókorú népességben 6-ról 8 százalékra, a biztos pártválasztók körében pedig 6-ról 10 százalékra erősödött. Szintén 4 százalékponttal erősödött a Momentum, a parlamenten kívüli párt szintén 10 százalékon áll. 

A legerősebb ellenzéki párt továbbra is a Demokratikus Koalíció, azonban a párt a legutóbbi méréshez képest 3 százalékot vesztett és így 11 százalékos támogatottsággal áll.

A választási eredményhez legközelebb eső mérés

Hírdetés

Zárójelben, hogy mennyit változott a támogatottság az előző méréshez képest. 

1. Fidesz – KDNP 54% (-5%)

2. DK 11% (-3%)

3. Jobbik 10% (+4%)

3. Momentum 10% (+4%)

5. MSZP – Párbeszéd 7% (-2%)

6. LMP 3% (0)

6. Mi Hazánk 3% (+2%)

8. MKKP 2% (+1%) 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »