A mindennapi politikai iszapbirkózásban gyakran találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a balliberális média, sajtó reprezentánsai, a neoliberális politikusok szerepléseik alkalmával akár saját magukat, akár az általuk képviselt álláspontot „függetlennek”, „elfogulatlannak” és vitán felül állóan objektívnek nyilvánítják. Erről az erkölcsi és szellemi magaslatról természetesen ezek után már könnyű mindent és mindenkit lesöprő, megfellebbezhetetlen véleményeket közölni a világ történéseiről. Ilyenkor szokták propagandistának nyilvánítani a velük szembenállókat, összeesküvés-elméletnek nyilvánítani az övéktől eltérő értelmezéseket.
Vajon miért van szüksége egy ízig-vérig balliberális léleknek, hogy őt függetlennek, pártatlannak és abszolút objektívnek tartsák? Hát azért, mert enélkül ő csak egy politikai oldal, egy pártos vélemény, egy változat lenne csupán, akivel vitatkozni lehet, akit meg lehet cáfolni, vagy akár figyelmen kívül lehet hagyni. Ha pedig vele szemben más igazságok is lehetségesek, akkor nem nyilváníthatja magát az objektív igazság letéteményesének. Egy balliberális lélek pedig ezt nem vállalhatja fel, ő minden akar lenni, az egyetlen igazság, az abszolút objektivitás, amellyel szemben csak hazug propagandák és összeesküvés-elméletek léteznek. Miféle attitűd ez, honnan származhat? Hát persze, hogy egyértelmű – ez a lélektani hozzáállás a mindenkori bolsevikok politikai öröksége. Nem tűrnek semmiféle ellenvéleményt, és ugyanúgy többségi igazságnak hazudják magukat, mint az egykori őskommunisták. Az igazi médiabolsevikok csak a saját nézeteiket, világképüket fogadják el nemcsak egyedül üdvözítőnek, hanem egyáltalán számba vehető alternatívának.
Rendkívül nagy hangon és zajosan nyilvánítják magukat toleránsnak, sokat idézik Voltaire állítólagos mondását: ’Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd’ – pedig eszük ágában sincs szót adni másoknak, főleg olyanoknak nem, akik velük ellentétes véleményen vannak. A kilencvenes években még alig léteztek jobboldali újságok az országban, az évtized végére még az a néhány is eltűnt, amelyik előtte működött. Természetesen soha egyetlen neobolseviknak sem jutott eszébe, hogy hiányolja ezeket, vagy hogy szóvá tegye az elsöprő balliberális túlsúlyt. Napjainkra azért már van sok más szereplője is a médiapiacnak, de azért az ő súlyuk még jelenleg is eléri legalább az 50 százalékot, de elsöprő fölényről már szó sincs. Egy ilyen helyzetben ők már letaposottnak érzik magukat, ilyenkor nincs már sajtószabadság, ha nem csak ők vannak a pályán. A függetlenobjektívségi mániájuk pedig napjainkra már valamiféle szabadságharcos küldetéstudattal párosult, és ők lettek a haladás egyedüli letéteményesei a sötét elmaradottsággal és a populizmussal szemben. És szegényeknek általában fogalmuk sincs róla, hogy a másik oldalról nézve milyen szánalmasan röhejesnek néz ki mindez. Mintha Cicciolina szűznek próbálná magát láttatni. (Elnézést a művésznőtől, hogy ilyen szennyes dolgokba keverem.)
És ezen a ponton kapcsolódjunk a kis hazánkban jelentős, de meglehetősen kétes népszerűséget szerzett Index nevű internetes online újsághoz. Ami saját állításuk szerint a legfüggetlenebb és legobjektívebb dolog a Kárpát-medencében, és olyan fénylő csillaga hazai szellemi életünknek, hogy annak ragyogásával nem vetekedhet semmilyen drágakő, de még Gyurcsány Ferenc whiskytől csillogó tekintete sem.
Ezt a lapot több mint száz fős szerkesztőgárda írja, és a világ minden ügyes-bajos dolgával foglalkozik igen laza, sőt néha kissé alpári stílusban. Jelentős olvasottságának titka valószínűleg éppen a hatalmas szerkesztőség által biztosítható széles témaspektrum, és az ugyanezen ok miatt biztosítható gyors online reagálás a világ eseményeire. De ezzel vége is a mellettük felhozható dolgoknak, mert az írásaik stílusa, hangneme, indoktrináltsága, helyesírása megfelel a legalacsonyabb szintű elvárásoknak is. Immár több évtizedes múltja miatt széles körben ismert, és még a más világnézetű emberek tömegei is itt szokták elolvasni, hogy mi az, ami biztos nem igaz, mi a nemzetközileg elfogadott neoliberális álláspont, amivel szembe kell szállni.
És ez a hazánk szemefénye újság most állítólag veszélyben van. Veszélyeztetik a függetlenségét és a létét. Hogy kik és miképpen, azt nem lehet tudni, de nem is ez a lényeg, hanem a helyzet drámaisága. Valószínűleg a fasiszták lehetnek a háttérben, mint mindig, vagy Orbán. Igaz, hogy a kiadói, igazgatósági és menedzsmenti kör környékén még egyetlen fasisztát sem láttak, csak csupa neobolsevikot és lumpenértelmiségit. Dehát, mint tudjuk, az a gyanús, ami nem gyanús.
Az Index tulajdonosi háttere nem ismert, de az a kevés, ami publikus, hihetetlenül zavaros, pedig ennek kellene meghatároznia a lap munkatársainak stílusát, munkamódszerét és a lap fő profilját. Mint minden más normális újságnál. De itt nem, ez a lap abban egyedülálló a világon, hogy itt a szerkesztőség állítólag mindentől és mindenkitől független. A kormánytól, Simicskától, a fasisztáktól, a napsütéstől, a saját tulajdonostól, a kiadótól, a médiaértékesítőtől, szóval mindentől. Ekkora függetlenséget még nem látott a világ.
Csak egy dologtól nem függetlenek: a neobolsevik és vérliberális ideológia egy különös keverékétől, ami átitatja minden írásukat. Az újság minden eresztékén keresztül bőségesen patakzik ennek a szellemiségnek minden ’terméke’, a nemzetellenesség, a jogállamiság-mánia, európai értékek, fékek és ellensúlyok, a drogliberalizáció, a buziházasság, a genderelmélet, és az összes többi gyöngyszem. És van még egy sajátossága az Index stílusának, az a laza hangvételnek szánt, de meglehetősen elméretezett közönségesség, ahogy megpróbálnak közvetlenek lenni az olvasóval.
Az ő hasábjaikon Niedermüller elvtárs a hős, nem a fehér férfiak, a migránsok mind jóravalók és iskolázottak, az egyház küldetése pedig a pedofilia, semmi más. A BLM mozgalomnak sok igazsága van, az isztambuli egyezményt pedig igazán érthetetlen, hogy nem írjuk alá. Családot alapítani nyűgös dolog, úgyis válás lesz a vége, gyereket nevelni pedig egyáltalán nem szükséges. Marx Károlynak nagyon sok mindenben igaza volt, csak nem elég trendi módon fejezte ki magát, és érthetetlen, hogy mi baja van Nagy Imrével és Károlyival a szélsőjobbnak. A Pride a nyár legfontosabb eseménye, és Dobrev Klára az egyetlen szexi, európai kitekintésű politikusunk. Hurrá, Magyarország ellen ítélt a strassburgi bíróság, Vona Gábor szemöldöke pedig sokkal fontosabb a külhoni magyaroknál, vagy románok, vagy mik ezek egyáltalán. És Koncz Zsuzsát + Bródy Jánost mindvégig elnyomta a kommunista hatalom, most pedig ez az orbáni önkény, és hogy ennek ellenére évente jelenhetett meg lemezük, az csodának tudható be. Meg annak, hogy túljártak a buta cenzorok eszén, mert ők nem értették, hogy mit énekelnek hőseink, de a nép igen. Istenem de szép ez a történet, most könnyezem…
És az ebben az utolsó bekezdésben felvázolt ’szabad és független, világnézetileg semleges ’ indexes szellemiséget most valakik veszélyeztetik, és ha sikerül az aljas tervük, akkor a jogállamiságnak és a véleményszabadságnak végleg befellegzett Magyarországon. Kész. Akkor vége mindennek… Az természetesen rágalom, hogy esetleg már kevesebb hirdető lát fantáziát ebben a zavaros katyvaszban, vagy hogy esetleg hozzá lehetne igazítani a vérliberális munkatársak számát a csökkenő bevételekhez. Nem, ők függetlenek lesznek a gazdasági realitásoktól is…
Ha az Indexet mégis sikerülne megmenteni, akkor nem szeretnék a fasiszták helyében lenni. Ha nem sikerül megmenteni, akkor viszont az Orbán helyében nem szeretnék lenni. Olyan nagy lesz a nemzetközi felháborodás, hogy kiléptetnek minket az unióból, az biztos. Vagy várjunk csak, ez nem is hangzik olyan rosszul…
Szende Péter – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
