A Szent István Társulat ünnepi könyvhetének második napján, május 14-én, kedden délután Budapesten, a Stephanus Könyvesházban tartották Medgyesy S. Norbert A gyógyulás helye – Szent Vid hazai tisztelete, Velem-Szentvid története, áhítatformái és a perenyeiek fogadalmi zarándoklata című monográfiájának bemutatóját. A kötet a Magyar Napló Kiadó gondozásában jelent meg.
A rendezvényen Kővári Réka egyházzenész, népzenekutató beszélgetett a szerzővel. Kiemelte: Medgyesy S. Norbert a magyar történeti vallási néprajz neves kutatója, aki több monumentális tudományos művel gazdagította már a szaktudományt. Talán elegendő A csíksomlyói ferences misztériumdrámák forrásai című, 650 oldalas könyvére és az Erdélyi Zsuzsanna hátrahagyott szöveggyűjtését igényes tudományos apparátussal közreadó, Mária anya – Mária anyánk című, több mint ezer oldalas munkájára utalni. Tudományos módszerét a nagy fokú szakmai igényességen túl az jellemzi, hogy munkáiban elmélyült vallás- és lelkiségtörténeti háttérrel és a legmesszebbmenő körültekintéssel, teljességgel mutatja be a népi vallásosság régmúltban gyökerező jelenségeit, és mindig eredeti, újdonság számba menő forrásfeltárásokat valósít meg. Ennek bizonysága ez a legújabb, 900 oldalas, személy- és helynévmutatót tartalmazó kötet átfogó, a történelmi hátteret is feltáró, sokoldalú megközelítése a nyugat-magyarországi Szent Vid-kultusznak – értékelte a monumentális kiadványt a népzenekutató, aki a népénekekkel kapcsolatos, terjedelmes fejezet lektori munkáját végezte.
A dolgozatban szereplő 69 népének Medgyesy S. Norbert 1995-ben elkezdett perenyei népzenei gyűjtéseiből való. Közülük 27 sajátságos népének zeneileg hiteles, pontos népzenei lejegyzése olvasható kottás formában a kötet lapjain. A zarándoklat népénekei a 18–19. században születtek.
Medgyesy S. Norbert életrajzi ismertetéséből kiderült: Vitus – más névalakban Vid, Vit, Veit, Gui vagy Guy – a Diocletianus császár uralkodása (284–305) idején zajló, utolsó nagy keresztényüldözéskor, Kr. u. 303-ban vagy 304-ben szenvedett vértanúhalált szülőföldjén, Szicíliában. Liturgikus ünnepét június 15-én tartja az Egyház. Vitus egy dúsgazdag szicíliai pogány család sarjaként született. Hétesztendős korától kezdve nevelője, Modestus és dajkája, Crescentia nevelték, akik Lucania városába menekültek, mert Vitus apja, Hylas a keresztény hit elhagyására akarta őket kényszeríteni. Diocletianus császár hívására Rómába mentek, ahol Vitus meggyógyította a császár beteg fiát, és még sok más csodát tett. Ennek ellenére kínpadra vonták, oroszlánok elé vetették, és forró olajjal teli üstbe vetették. Ám egy angyal jelent meg Vitus felett, aki csodálatosan kimentette a forró olajból, és visszavitte a szicíliai Lucania városába, ahol nem sokkal később meghalt.
Medgyesy S. Norbert emlékeztetett: a Vitus tiszteletére szentelt első templomot I. Gelasius pápa (492–496) említi. Európa-szerte Vitus mintegy 1300 templom, kápolna és mellékoltár, továbbá egykor jelentős mennyiségű laikus vallásos társulat védőszentje. Tiszteletének központjai az első évezredtől kezdve Lucania, a Corvey-i (Corbeia) bencés apátság, Mönchengladbach és Prága. A Karoling Birodalom hatásaként alapították a 9. században a velemi Szent Vid-templomot.
Szent Vid a gyógyszerészek, hegylakók, vendéglősök, sörfőzők, vincellérek, rézművesek, bognárok, kádárok, pintérek, kazánkovácsok, zsoldos katonák, táncosok és színészek, fiatalok, a háziállatok, a süketek, a némák és a diákok védőszentje. Különös pártfogójuknak tekintik a róla elnevezett vitustáncnak (Veitstanz) hívott epilepsziában, továbbá a megszállottságban, hisztériában, őrületben, kígyómarásban, villámcsapásban és zivatarban, tűzveszélyben, mindenféle szembetegségben, meddőségben, ágybavizeléstől és veszettségben szenvedők. A vetemény, a learatott termés és az erkölcsös élet, a tisztaság megőrzéséért is fohászkodtak Szent Vitus égi segítségéért. Közbenjárását kérték betegségek és járványok idején – ezért a tizennégy segítőszent közé sorolták.
Vitus tisztelete a Prága-központú cseh, továbbá német, szlovén és horvát hatásra elsősorban Szlavóniában és Horvátországban (például a muravidéki Dobronak és Babakút gyógyvize kapcsán), továbbá a Nyugat-Dunántúlon virágzott. A történelmi Magyarországon a középkorból összesen hét Vitus-templomot ismerünk. A könyv szerzője megjegyezte: Kovács Andrea egyházzene-kutató szerint Vitus zsolozsmája három esztergomi és két felföldi illetőségű középkori kódexben maradt fenn. Kultuszának központja a mai Magyarországon a velemi kápolna.
Szent Vitus attribútuma a vértanúság helyére utaló olajkád és kezében a pálmaág; emellett néhol a kakasábrázolás is látható, mert a kereszténység előtti balti poláb, szláv Szvantevit (Svjantovid) világosság-napistennek kakast áldoztak. Egyes vélemények szerint a Szent Vitus- (más névalakban Veit-, Vit-) tisztelet az ősi Svantevit- (Swantovit-) kultusz keresztény formája, továbbélése. Tiszteletének különös alapot adott a nép körében az, hogy az 1582 előtt használt Julianus-naptár szerint Vitus ünnepe, június 15-e az esztendő leghosszabb napja, a nyári napforduló dátuma volt.
Medgyesy S. Norbert könyve Szent Vitus (Vid) hazai kultusztörténetét és annak magyarországi központját, a Vas vármegyei, kőszeghegyaljai Velem község felett magasodó Szent Vid-kápolna történetét, újkori áhítatformáit és a perenyeiek fogadalmi zarándoklatát mutatja be. A kötet az ismert írott történeti források és a szóbeli néphagyomány teljes körű feltárásával, kritikai kiadásával és elemzésével elsőként részletezi a kultuszhely történetét, paraliturgiáját és regionális-spirituális jelentőségét.
A 800-as években alapított Velem-Szentvid az Árpád-kor óta a kőszegszerdahelyi plébánia része. E búcsújáróhelyhez kötődő mirákulumok 1643-tól kezdve több csodás gyógyulásról szólnak. A 18. században búcsúengedéllyel ferences remetelak, szentkút, kálvária, Szent Anna-, Fájdalmas Szűz Mária- és Szent Kereszt-kápolna állt a Szent Vid-templom mellett. Répcekethely, Rőtfalva és Rendek, Léka, Und, Kőszeg és esetenként Felsőcsatár, Bucsu, Dozmat, Torony és Szombathely népe Vid és Mária Magdolna ünnepén zarándokolt ide az 1670-es évek óta.
A közeli, kőszeghegyaljai Perenye község népe az 1849-es kolerajárvány idején tett fogadalmat: a kór elmúlásáért könyörögve a Szent Vid-kápolnába zarándokolt. Kérésük teljesült, és az 1855-ös erős járvány idején már csak egy ember halt meg a faluban. A perenyeiek azóta minden évben szeptember utolsó vasárnapján – előénekeseik és előimádkozóik vezetésével – hűségesen megtartják őseik fogadalmát. Napjainkban ez az esemény jelenti a Dunántúl egyik legősibb, közel 1200 esztendős katolikus templomának legfényesebb ünnepnapját – derült ki Medgyesy S. Norbert szavaiból.
A könyv e gyalogos zarándokút állomásait, áhítatformáit, saját imádságait, helyi szöveg- és dallamváltozatban élő 26 népénekét kottával adja közre és elemzi. A kötetben elsősorban a perenyeieknek és más búcsújáróknak a Szent Vid-kápolnához és a zarándoklathoz kötődő 71 személyes vallomása, emlékezése, tanúságtétele is olvasható, mert e búcsújárás Perenye legsajátosabb, egyben hitet, erőt, identitást adó közösségi ünnepe.
A Medgyesy S. Norbert által írt könyvben Szent Vitus liturgiája Kovács Andrea egyházzene-kutató munkájaként, a bronzkori leleteket is megőrzött középkori Szentvid-vár története Fekete Mária és Kiss Gábor régészek kutatásaiból olvasható.
Fotó: Thaler Tamás/Szent István Társulat
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
