Nyitókép: Körkép.sk
Rimaszombat városának májusi képviselő testületi ülése a várakozásoknak megfelelően alakult. Fontos témák, személyeskedő viták, érezhető feszültség jellemezte. A választási időszak felében vagyunk, érdemesnek tartottuk megvizsgálni, hogy a Rimaszombatban állandóan ismétlődő vitáknak mi az oka, és van-e tanulságuk a jövőre nézve.
Melyek voltak az ülés fontosabb témái?
Utcák és járdák felújítása
Az utcák és járdák felületének felújítására 610 ezer euró hitelt szeretne felvenni a város. A képviselők elfogadták Jozef Šimko indoklását, miszerint a felújítások szükségesek, a hitelt is megengedheti magának a város, mivel a meglevő hitel-terhe nagyon alacsony ( 15%-a a költségvetésnek). Az utcákat, járdákat egyrészt a város vezetése, másrészt a képviselők javasolták, így a hitelt többségi szavazással jóvá is hagyták. Az ellenzéki képviselők csoportja Roman Vaľo vezetésével változásokat, spórolást javasolt, de ezt a többség nem fogadta el.
A volt internátus épülete és a lakásépítés a városban
Ezúttal is fontos témának bizonyult a volt internátus épületének a sorsa. A legutolsó ülésen a képviselők jóváhagyták az épület eladását 800 ezer eurós minimális áron, amit a polgármester megvétózott. Az eladás mellett kardoskodók nevében Halász Attila bejelentette, hogy nem fogják megtörni a polgármester vétóját, elismerik, hogy 800 ezer euró az épületért és a csaknem 1 hektár telekért nagyon kevés, eladása ilyen áron a város vagyonának az elkótyavetyélése lenne. Az épület sorsának a témáját a képviselők a lakásépítéssel kötötték össze.
A lakásépítés minden felszólaló szerint nagy probléma a városban, amiben nincs semmilyen előrehaladás. A megoldások kimondásától, elfogadásától nagy a félelem a résztvevők között. Ha a polgármester jön megoldási javaslattal, a képviselők nem szavazzák meg, ha a képviselők jönnek, azt a polgármester vétózza, vagy egyszerűen nem hajtja végre. A városban elterjedt nézet szerint e mögött valamilyen huncutság van, valamilyen kétes lakásépítési üzleteket sejtenek az emberek.
A legkézenfekvőbb az volna, ha magát a lakásproblémát oldanák meg az illetékesek Rimaszombatban. A polgármester ismertette, hogy jelen pillanatban 150 bérlakés-igénylési kérvényt vezet a lakosság részéről. Nem kevés! Folyik a fiatalok elvándorlása a városból, egy pillanatot sem szabad várni tovább, hiszen ezen múlik a város további sorsa.
Kurinc fejlesztése
Az ülés következő kényes témája Kurinc-Zöld Víz üdülőövezet fejlesztése volt. A polgármester ismertette a képviselőkkel, hogy június 15-én nyitnak, ekkorra lesz kész az új hullámtörő medence és az új szociális létesítmények is. A megnyitóra szeretettel várnak mindenkit. Kiemelte, hogy tavaly Kurinc 500 ezer euró tiszta nyereséget hozott, az idén 700 ezerrel számolnak. Minden fejlesztést ebből a pénzből fedeznek, szerinte Kurinc Rimaszombat aranytojást tojó tyúkja.
Az ellenzék, Roman Vaľo vezetésével kifogásolta, hogy a szociális létesítmények építésébe a város vezetése a képviselő testület jóváhagyása és költségvetési fedezet nélkül vágott bele és ezzel törvényt sértett. A polgármester válasza az volt, hogy kénytelenek építeni, mert szociális létesítmények nélkül a „Hygiéna“ nem engedélyezné Kurinc megnyitását.
Tanulságok a rimaszombati ülésekről
Az ülésre, ahogy a korábbiakra is, a polgármester és az ellenzék közötti – nem mindig érdemi – vita volt a jellemző. A Jozef Šimko és Roman Vaľo képviselő közötti polemikus hangnemnek több vetülete van, amelyekkel érdemes foglalkozni, mert rányomják bélyegüket a város fejlődésére.
Ezek közül az első és legfontosabb, hogy a város fejlődése a külső szemlélő számára soha nem látott méreteket öltött. Ismert, hogy az ellentétek csaknem mindig fejlődést, haladást eredményeznek, még a személyes ellentétek is. Persze csak akkor, ha ezek megmaradnak pofozkodás előtti szinten. Rimaszombat szép város lett.
A másik vetülete a rivalizálásnak a közelgő polgármester választás. Nyilvánvaló, hogy mindketten indulni szeretnének, mindketten a város urai szeretnének lenni. Egyikük az eddigi fejlesztési eredményekre hivatkozik, másikuk ezen eredmények megkérdőjelezésére és annak bizonyítására összpontosít, hogy ő többet és jobban tudná csinálni.
Ebben a vonatkozásban érdekesnek ígérkezik a magyar párt állásfoglalása, ami jelen pillanatban kiolvashatatlan. Rimaszombat lakosságának 32%-a magyar nemzetiségű, ami erős választási potenciált jelent. Meg kell említeni, hogy Halász Attila, volt alpolgármester legutóbb nem zárta ki indulását a polgármesteri választáson. A párton múlik, indít-e valakit, vagy beáll az előbb említettek valamelyike mögé támogatónak. Sokan azt vallják a városban, hogy saját jelölt kell a magyarságnak, mert ígéretekkel már tele van a padlás.
És persze számítani lehet más szlovák jelöltek indulására is. A legutóbb is induló és jó eredményt elérő Jaroslav Bagačka megnyilvánulásai is azt sejtetik, hogy valószínűleg ő is indul. Meg kell mondani, hogy egy ilyen konstelláció nagy esélyt adna a magyar párt jelöltjének, de csak akkor, ha a magyar választópolgárok el tudnák fogadni a magyar párt jelöltjét és meg tudnának benne bízni.
Persze addig még sok víz fog lefolyni a Rimán, de mindenképpen érdekes időszak elé nézünk.
Mede Géza
Képek: a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


