Nyitókép: Körkép.sk
Tizenöt évvel ezelőtt történelmi eseményeknek lehettünk tanúi a Medvesalján. Az Európai Parlament döntése alapján 2007.december 21-én Magyarország és Szlovákia együtt csatlakoztak a Schengen-térséghez, aminek alkalmából a belső közúti határokon megszűnt a határellenőrzés. Ezáltal a két ország között is megvalósult a polgárok szabad mozgása, így történt ez a Tajti-Cered határátkelő esetében is.
Nem tudom megtenni, hogy ne írjak erről. Az emberek örültek. December 20-án éjfél előtt kezdődtek az ünneplések, Tajti község és a szomszédos magyarországi Cered lakóinak részvételével. A határ menti települések között az ünneplés még január hónap első felében is tartott.
Czene Árpád Cered község (MO) akkori polgármestere szavai szerint 1920 után most lett újra szabad az eddig a magyar és a szlovák határ által elvágott Medvesalja. Cered és Tajti községek utolsó lakóházai mintegy 500 méterre fekszenek egymástól, autóval mégis körülbelül 80 kilométeres kerülőt kellett tenni, ha a két falu lakói el szerettek volna jutni a rokonaikhoz.
Nagy esemény volt, amelynek a valódi jelentőségét ma, tizenöt év elmúltával még talán nem is tudatosítjuk igazából. Hogy milyen változásokat hozott gazdasági, szociális és kulturális téren, majd a tudós történészek könyvbe fogják foglalni. Most néhány példa folytán arról szeretnék írni, hogy milyen hatással volt a határnyitás a magyarságunkra, az identitásunkra. Olyan felvidéki magyarok vagyunk-e most is, mint akkor voltunk, vagy azóta változott a gondolkodásunk? Persze, nem biztos, hogy a számomra kedves példák, esetek megválaszolják a kérdéseket, de mindenképen gondolkodásra késztetik azokat, akik életük egy részét már a határnyitás előtt élték.
Nézzük a példákat:
A határnyitás után a Medvesalja egyik településének üzletébe betoppan egy magyarországi vásárló.
– Csókolom. Raklapot szeretnék vásárolni. – mondja az eladónak.
– Raklapot? – kérdezi vissza az eladó kissé bizonytalanul, majd így folytatja: – Megnézem, van-e?
Bemegy az üzletbe a főnöknőhöz:
– Főnöknő, itt van egy magyar vásárló, valami raklapot akar venni. Tudod-e te, hogy mi az a raklap?
– Nem tudom, de az biztosan valami padlóra való obklad lesz. Jaj, ezek a magyarok, ezek a magyarok. Tegnap is volt itt egy, az meg valami szerelvényeket keresett.
No, bejött a vásárló is az üzletbe, kérdezi tőle a főnöknő:
– Mit akar maga? Raklapot? Mondja már meg, mi az a raklap?
– A raklap kezitcsókolom, deszkákból ácsolt lap, amire árút lehet pakolni. Maguknak is van kint az udvaron egy rakás.
– Jaj, paletta!
Így kezdődött az identitásunk átalakulása, ami lassan-lassan azóta is tart.
Csak nem tudunk róla. Persze mindig voltak emberek, akik pontosan tudták, kik is vagyunk. Palya bácsi például mindig tiszta volt az identitásunk dolgából. Ő tudta:
– Majd mink, a csehek. – mondogatta, majd hozzátette: – Igaz-e Hé?
Palya bácsi, Kiskárolypalya, jellegzetes figurája volt az egyházasbásti közösségnek, érdemesnek tartom őt részletesebben is bemutatni. Jóemlékű Margitnéni, a párja példásan kiállította az öreget. Vasárnap délben a kocsmában jobban kiöltöz(tet)ve nem volt senki, mint az öreg Palya.
Hófehér ing, a fekete öltöny és kalap kikefélve, cipője (csizmája) úgy ragyogott, hogy szolgálhatott akár tükör gyanánt. Ez eddig még Margitnéni hatása volt. Majd a öreg megivott egy féldecit, kezébe vett egy sört, félresodort zakója mellett zsebre tette a kezét, olyankor aztán felvette a maga igazi formáját, énjét. A jellegzetesen kedves „wágneruras” állapota beállt az első féldeci után, de ugyanolyan állapotban volt a tizedik után is. Semmit nem változott. Kalapját a feje búbjára tolta, a kialudott cigarettacsikk a szája sarkában, aztán vagy kártyázott, vagy beszélgetett valamelyik csoporttal. Persze csak téblábolt, érdemi beszélgetést nem folytatott vele senki. Állitólag a ceredi kocsmában történt meg, hogy beszédét kicsit provokatívnak értelmezték és meglökdösték őt.
Ilyenkor, beszélgetés közben történt, hogy a kisöreg elővette az ő identitástudatát. Sörrel a kezében oda-odafordult a beszélgetőhöz:
– Mi? Ki? Kivagyte Hé? – kérdezte, majd rögtön adta is a választ: – Nemvagyte senki Hé!
Zárszóként odafordult egy másik szomszédhoz:
– Majd mink, a csehek! Igaz-e Hé?
Mede Géza
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
