Meddig rohamozhatják meg ezek büntetlenül a magyar határt?

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök 87 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 4 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. Magyarország területén 6 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint „Magyarország területén 2019. március 15-én 0 órától 2019. március 17-én 24 óráig a rendőrök 94 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 27 súlyos és 65 könnyű sérüléssel végződött.

Hírdetés

A szolgálatot ellátó állomány összesen 456 személyt fogott el, közülük 81 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 307 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 524 személyt állítottak elő, köztük 210 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 51 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 329 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök 87 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 4 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. Magyarország területén 6 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »