Mécsest gyújtottunk a legnagyobb magyar jampec emlékére Juhász Katalin2026. 02. 08., v – 11:47
Fenyő Miklós halálával a magyar könnyűzene egy megismételhetetlen korszaka zárult le. Rajongói, tisztelői és barátai péntek este a budapesti Hősök terén gyűltek össze egy csöndes megemlékezésre – pedig senki sem kapott névre szóló meghívót. Még mi sem.
Kellemetlen dolog ezzel kezdeni, de mit tegyünk, ha az esemény előtti napokban élénken foglalkoztatta a közvéleményt az egykori Hungária együttes három még élő tagjának Facebook-bejegyzése.
Botrány nélkül nem megy?
Szikora Róbert, Dolly és Novai Gábor a legnagyobb közösségi oldalon közölték, hogy nem vesznek részt az eseményen, mert őket nem hívták meg. Ezzel bizony sokat rontottak saját renoméjukon, a rajongók „nekik estek“.
Úgy látszik, a zenészek nem tudatosították, hogy maga a Facebook-hirdetés volt a meghívó. Mert manapság a Facebook több embert ér el, mint régebben egy egész oldalas újsághirdetés. Szóval senkinek sem hiányzott ez a botrány, és reméljük, a temetésre már nem várnak külön meghívót Fenyő Miklós egykori kollégái.
Itt most nem lesz műsor
Már a helyszínre tartva feltűnt, milyen sokan utaznak az 1-es metrón, és mekkora a csend. Az utasok háromnegyede leszállt a Hősök tere megállóban. Mindenféle korosztály, huszonévesektől hetvenesekig, sokan gyerekeikkel, unokáikkal. És egy-egy szál virággal, ahogy azt a megmemlékezés szervezői kérték tőlük „meghívójukban“.
A tér Nemzeti Galéria felőli oldalán állt egy szerény színpad, mindenféle díszkivilágítás nélkül, arrafelé tartott a tömeg. Útközben néhány fényesre suvikolt amerikai veterán autóra lettünk figyelmesek, melyekkel – mint később megtudtam – az American Car Club Hungary tagjai tisztelgtek a magyar rock and roll-király előtt. Többek közt egy Caddilacet is meg lehetett csodálni. Ezek az autók gyakran előbukkantak a Hungária-dalokban, mint a menőség és a csajozás elengedhetetlen kellékei. De a szocializmus idején számunkra az elérhetetlen luxust, az amerikai álmot is szimbolizálták.
Az emberek úgy gyülekeztek a színpad körül, mintha valami műsort várnának. De fél hétig még csak zene sem szólt, a mécsesek viszont kezdtek gyűlni Fenyő Miklós fekete-fehér posztere előtt. A szervezők mindenkinek megmutatták, merre sorakozhatnak a mécsesekkel, virágokkal.
Szomorú tömeg, vidám zene
Fél hét után aztán megszólalt a zene a színpadi hangszórókból – elsőként a Csókkirály, aztán jöttek sorban a Hungária nagy slágerei. A Rock and roll party, a Hotel Menthol, a Limbó hintó, amellyel megnyerték az 1981-es Tánc- és popdalfesztivált, és már másnap kitört a pesti limbó-láz, az Isztambul, amelynek köszönhetően Dolly mégis csak „jelen volt“, ha csak hangban is…
Az biztos, hogy egy gyertyás megemlékezésre nem pont ilyen zenével szoktak készülni a DJ-k. Sőt, talán először fordult elő Magyarországon, hogy egy szomorú eseményen ennyire vidám dalok szóltak. Az addig némán ácsorgó tömeg láthatóan felélénkült, többen összekapaszkodtak, mozogni kezdtek a zenére – még a végén táncmulatság lesz itt, futott át az agyamon.
De nem fordult át utcabálba az esemény, mégpedig azért nem, mert az est zenefelelőse, Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique halkra vette a hangerőt. A rock and roll csak közvetlenül a színpad előtt szólt, vagyis főleg azok hallották, akik a sort kiállva odaértek mécsest gyújtani. A sor pedig egyre hosszabban kígyózott a téren át, egészen a Műcsarnokig.
Szép volt, megható volt, egyben egy diszkrét rock and roll-ünnep is volt. Nehéz lenne megsaccolni, hányan gyűltek össze a téren, mert nem mindenki maradt végig, azaz este nyolcig. Sokan csak munkából hazafelé menet álltak meg egy főhajtásra, mások régi ismerőseikbe botolva csendben beszélgettek, és örültek, hogy Fenyő Miklós így összehozta őket.
Egy hortobágyi lovásznak, vagy minek öltözött mozgó perecárus is felbukkant, nyakában hatalmas tálcával. Nyilván a közeli Városligetből tette át székhelyét, megneszelve az üzletet. Egy kávét, üdítőt rejtő kocsit is odatoltak – hiába, a pestiekben megvan az az érzék, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az adott helyzetből. Valahogy úgy, ahogy Fenyő Miklós tette, aki angyalföldi pálmafákról énekelt, mesevilágot teremtve egy szomorú, szürke korszakban.
Hogyan mondjam el neked?
A legnehezebb feladatot azonban távozóban kaptam, teljesen váratlanul. „Mi történik ott?“- kérdezte a metrólejáró előtt egy aggódó arcú külföldi turista, aki a Hősök terét jött megnézni. Atya ég! Hogyan mondjam el neked? Mert ezt tényleg nem lehet. Ráadásul kiderült, hogy spanyol az illető, vagyis fingja sincs a rock and rollról.
Legszívesebben valami olyasmit mondtam volna, ha lett volna időnk egymásra, hogy az az ember, akire most emlékeznek a téren, elviselhetőbbé tette a magyarok hétköznapjait a szocializmus utolsó évtizedében. Dalaival elhozta ide Amerikát, sőt, valójában még Amerikában sem volt olyan színes, bulis és neonfényes a rock and roll-korszak, mint amilyen álomvilágot ő teremtett belőle sodró lendülető szövegekkel, intelligens poénokkal, ügyesen felturbózva az egyszerű zenei alapstruktúrákat.
De ehelyett csak annyit mondtam, hogy nyugi, biztonságos a helyszín, nem tüntetés folyik, odamehetsz, aztán kéredzősködj…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
