Mécs Lászlótól Wass Albertig – ünnepelt a naszvadi Mécsvirág Irodalmi Kör

Mécs Lászlótól Wass Albertig – ünnepelt a naszvadi Mécsvirág Irodalmi Kör

A Csemadok Naszvadi Alapszervezete berkeiben tíz éve alakult meg a szépirodalom virágoskertjét éltető irodalmi kör, mely később felvette a felvidéki papköltő, Mécs László nevét. A kör tagjai évek óta csatlakoznak a Wass Albert Felolvasó Maratonhoz, így a világ magyarságát összekötő eseménnyel együtt ünnepelték a 10. születésnapot.

Orisko Klára alapítótól 2019-ben vette át Csontos Erzsébet a kör vezetését, aki azóta fáradhatatlanul élteti a csoport munkásságát. Az elmúlt évek folyamán számtalan fellépést tudnak maguk mögött határon innen és túl.

A Mécsvirág Irodalmi Kör tagjai a  felolvasó maraton megnyitóján (Fotó: Mécsvirág Irodalmi Kör)

Első műsoruk állandósult, ami Mécs László felvidéki születésű katolikus papköltő életútját és verseit idézi fel, „Vadócba rózsát oltok…” címen, mely Mécs László egyik legismertebb versének címéből született.

Párhuzamosan a Mécs-összeállítás mellett más irodalmi emlékezést is tartanak, fellépnek a nemzeti ünnepeken, és szívesen tesznek eleget a meghívásoknak és viszik műsoraikat, nemcsak klasszikus, de kortárs költők műveinek közvetítésével is.

Az anyaországon kívül szerepeltek Prágában, Bécsben, Zürichben, elfogadva ott élő magyar közösségek meghívását. Hangfelvétel készült róluk a Mária Rádióban és a Pátria Rádióban is.

A megalakult Mécs László Irodalmi Kör 2015-ben (Fotó: Csontos Erzsébet)

A tavalyi évben első alkalommal kapcsolódtak az Ars Sacra Fesztiválhoz, melyet a naszvadi Szent József-templomban tartottak meg, beírva Naszvadot a rangos fesztivál helyszínei közé. A fesztiválra készült hanganyagunk a legnagyobb videómegosztón is megtalálható.

Mécs László-emlékműsor a szőgyéni templomban 2024-ben (Fotó: Berényi Kornélia)

Hírdetés

A Mécsvirág Irodalmi Kör tagjai a 2017-es évben csatlakoztak a világ magyarságát megmozgató Wass Albert-felolvasó maratonhoz, melyet azóta minden évben megrendeznek egyre több érdeklődővel, résztvevővel.

Így, az idei év február utolsó hétvégéjén megtartották a Wass Albert nevével fémjelzett felolvasó-napot, ahol 96 aktív szereplő erősítette a magyar szót és a nemzeti öntudatot.

Szeretettel fogadták a meglepetésvendégeket, az évente visszatérőket és mindazokat, akik bejelentkeztek felhívásukra. A délutáni órákban az alapiskola és a művészeti iskola növendékei szerepeltek, majd az esti óráktól, éjjel egy óráig tartott a magyar szépirodalom ünnepe.

10. születésnapi torta (Fotó: Mécsvirág Irodalmi Kör)

Érkeztek vendégek a közeli és a távolabbi térségből és az anyaországból egyaránt. Versek, prózai szövegek, ének és hangszerek megszólaltatása töltötte be a termet, melyet az ünnephez méltón készítettek elő az irodalmi kör tagjai, emlékezve a névadóra, Mécs Lászlóra, Wass Albertre az ünnep főszereplőjére, és az elmúlt tíz év jelentős eseményeire.

Ha születésnap, akkor torta is – így a Mécsvirág 10. születésnapi tortájával és frissítővel is kínálták vendégeiket a szervezők.

A Wass Albert Felolvasó Maraton szereplői (Fotó: Mécsvirág Irodalmi Kör)

Csontos Erzsébet, az irodalmi kör vezetője elmondta, hogy fellépéseik alkalmával

a résztvevők visszajelzései megerősítik a kör tagjait az önként vállalt idő feláldozásának fontosságáról, a küldetéstudatról, arról, hogy jó úton járnak és érdemes folytatni ezt a munkát.

Céljuk töretlen: éltetni a magyar szót, megőrizni a nemzeti-keresztény kultúrát, erősíteni a nemzet együvé tartozását, és példát adni a fiatalabb generációnak, hogy sokáig nyílhasson a Mécsvirág.

Megzenésített versek is felcsendültek (Fotó: Mécsvirág Irodalmi Kör)

Berényi Kornélia/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »