Mazsihisz-elnök: a kormány nélkül soha nem tudtuk volna megrendezni

Mazsihisz-elnök: a kormány nélkül soha nem tudtuk volna megrendezni

A Budapesten megrendezett 15. Európai Maccabi Játékok jelentőségét és eredményeit méltatta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke abban a levélben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött, és amelyben megköszönte az Európa legnagyobb tömegsport rendezvényének megszervezéséhez nyújtott kormányzati partnerséget és támogatást – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerda délután.

Heisler András a közgyűlésen

Hírdetés

Kép: szombat.org

Levelét Heisler András azzal kezdte: „megcsináltuk azt, amit a magyar kormány támogatása nélkül soha nem tudtunk volna megtenni. Megrendeztük a 15. Európai Maccabi Játékokat”. Úgy fogalmazott: „Európa legnagyobb tömegsport rendezvényén vagyunk túl, s mindnyájan büszkék lehetünk erre – miniszterelnöktől, sportolóinkon keresztül, önkénteseinkig”.
   
Külön kiemelte a rendezvény biztonságát, a Ludovika Campus XXI. századi komfortját, a rendelkezésre bocsátott források erejét és a budapesti polgárok türelmét.
   
Heisler András szerint láthatóvá vált, hogy a sport képes olyan közösségi élményt nyújtani, ami „segítség lehet a történelem során többször derékba tört magyarországi zsidóság jövőjének építésében”. Hozzátette: a zsidó sportközpont megvalósításában szeretnének a kormány partnere lenni.
   
Mint írta: vendégül láttak 2300 zsidó sportolót, akik több mint húsz sportágban versenyeztek. A magyar zsidó sportolók összesen 49 aranyérmet szereztek, ami – mint írta – a „minden idők legsikeresebb Európai Maccabi Játékok”-nak mondott versenyén minden idők legsikeresebb magyar szereplését jelentette. A Mazsihisz elnöke is megnyerte a Maccabi VAC csapat tagjaként az 1500 méteres férfi szenior gyorsúszást.
   
„Büszkék vagyunk erre” – jelentette ki Heisler András, aki a Mazsihisz nevében megköszönte a kormány partnerségét és támogatását.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »