Vannak költők, akiknek huszonéves korukra már végleg „berozsdásodott” a tolluk, így Rimbaud, vagy tájainkon Bozó Lake Norbert is szinte kamaszkorában megírta az így is jelentős életművét, majd mindketten elhallgattak. Fiatalság: költészet, felnőttkor: próza – vonhatnánk le a közhelyes tanulságot, ha nem lennének üde kivételek. Ezen üde kivételek közé tartozik a Füleken élő Mázik István is, aki bár zsenge ifjúkora óta jelentkezett versekkel folyóiratainkban, de már 50 is elmúlt, amikor a losonci-füleki Plectrum Kiadó megjelentette Vallatom magam című bemutatkozó kötetét. Az ő esetében azonban tényleg igaz, hogy jobb későn, mint soha, s immár gyakorló nyugdíjasként összeállította Minden sorban út című második kötetét is, amely öt ciklusra bontva közel 130 verset tartalmaz.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
