Mayer Éva művésztelepén gondolatébresztő munkák születnek Havran Kati2025. 10. 16., cs – 15:49 Somorja |
Betekintettünk, hogyan zajlik az alkotómunka a Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelepen. Mi foglalkoztatja a képzőművészt alkotás közben? Hogyan lehet a jelen pillanatra helyezni a fókuszt úgy, hogy közben a múlt emlékképei is előtörnek, és miért izgalmas, amikor az alkotó utat enged a nem tudatos folyamatoknak?
Minden évben egyszer, tíz nap erejéig különleges alkotótérré válik a somorjai Pomlé városi park, illetve a Mayer-család udvara. Az utóbbiban a szobrászok és a technikailag igényes folyamatok zajlanak (mint például a hegesztés), míg a többi alkotó az erdőpark közepén elhelyezkedő amfiteátrum épületének belső helyiségében rendezi be ideiglenes műtermét.
Ide érkezünk éppen Mayer Évával – miközben a tetőn hangulatosan dobol az eső, megcsap a kávé és a festék meglehetősen sajátos elegye. Alkotás közben megfigyelni a képzőművészeket különleges élmény. És kiváltságos is, hiszen abban a törékeny pillanatban érjük tetten az alkotókat, amikor a művek még nem, vagy nem mindenkinél nyerték el végérvényes formájukat. Amikor várat még magára némi finomhangolás, de amikor még akár egy újabb, jelentéstöbblettel bíró réteg is beépülhet az alkotásba.
Van persze, akinél a kivitelezésben kulcsfontosságú szerepet játszik a tervezés és van olyan is, aki teret enged az intuíciónak és azzal kísérletezik, hogyan veheti át az irányítást a kreatív folyamat felett a tudatalatti. Mindez műfaj- és habitusfüggő.
A Munkácsy-díjas, Budapesten élő, ám Somorjához továbbra is szorosan kötődő Mayer Éva tizenöt éve rendezi a Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelepet, melyre egyaránt hív meg szakmailag elismert és tehetséges pályakezdő képzőművészeket. A félkerek évforduló apropóján nemrégen beszélgettünk is. A művésztelepnek köszönhetően a város felkerült a nemzetközi képzőművészet térképére, az itt élők pedig közelebb kerülnek a kortárs képzőművészethez. Az itt létrejött alkotások a művésztelepet követően a somorjai Korona Udvarban tekinthetőek meg.
A kiállítás jelenleg is látogatható, mi pedig pillantsunk bele, hogy hogyan zajlott az alkotói munka a művésztelep idején. Volt, aki megkezdett munkáját vitte tovább és volt, aki új technikával kísérletezett. Ami azonban közös az alkotókban, az az, hogy mindannyian a művésztelep idei hívószavához, a „jelen kertjéhez” kapcsolódtak. Volt, aki számára az adott pillanatra helyezett fókusz nyújtotta a munkafolyamat kiindulópontját, mások számára a jelen megéléséhez elkerülhetetlen a múlt. A gyerekkor és a természet is fontos témáknak bizonyultak.
A természethez fűződő viszonyunk
A hívószó számos alkotót ösztönzött arra, hogy az ember és a természet – illetve annak egy specifikus jellegű, az ember által formált terét, a kertet – vizsgálja.
Makkai-Kovács Beatrix három alkotáson dolgozott a művésztelepen. Akrillal fest vászonra, miközben a festményekkel párhuzamosan kollázsokat készít – az utóbbi alapanyagát a festmények készítése közben leeső vászon és papírdarabok, illetve textilművész édesanyjától szövött textil maradékok adják.
Képeihez a természet szolgál inspirációként, a munkájára tipikus vízparti elemek mellett most azonban – a művésztelep környezete, azaz a Pomlé hatására – az erdő témája is megjelenik. „A lírai absztrakt stílusában érzem magam otthonosan” – mondja Makkai-Kovács Beatrix. A kitakarással létrehozott geometrikus formák azt az érzetet keltik, mintha a kerítésen át néznénk be egy kertbe, képei álomszerűnek hatnak.
Cseke Szilárd, aki egyébként a 2015-ös Velencei Biennálé magyar pavilonjának kiállítója volt és hazai vonatkozásban is ismert (a pozsonyi Kunsthalléban és a nagyszombati zsinagógában is volt már önálló tárlata), egy számára új témába fogott a somorjai művésztelepen. Festményei egy kirándulás során készült, tavakat ábrázoló fotók nyomán készültek. Cseke Szilárd szerint a víz rendkívül festői téma, és esélyesnek tartja, hogy a jövőben – már műtermi munkaként – tovább dolgozik majd az itt megkezdett témán.
A tudatos és a tudatalatti találkozása a vásznon
B. Raunio Maria finn származású, Magyarországon élő képzőművészt a tudatos és a tudatalatti elemek keveredése érdekli.
„Az, hogy mindig van egy esetleges, nem irányított része a folyamatnak, nagyon érdekessé teszi a kép és köztem létrejövő dialógust”
– mutat rá. Képeiben utat nyit a véletlenszerűségnek, az pedig a játékosságnak: egy-egy festékréteget ecsettel visz fel vagy növénnyel nyomtat a vászonra, majd bizonyos száradási időt követően vízzel lemossa, „lezuhanyozza” a még meg nem száradt festéket. Ami a rétegből megmarad a vásznon, az határozza meg, hogyan alakítja a képet tovább.
Ebben a folyamatban az alkotó saját emléktára is meghatározó szerepet játszhat – csakúgy, mint mindaz, ami itt a művésztelepen hat rá. „Ez a múlt szövevényessége a jelennel, egy nagyon érdekes együttélése a két időnek. Hatnak rám a társaim, akik itt vannak, a környezet és a táj, néha pedig évekkel ezelőtti emlékképek, emléktájak is előjönnek” – mondja.
B. Raunio Maria számára meghatározó kérdés, hogy mekkora szerepet kell, hogy játsszon egy mű létrejöttében a tudatosság. Hogyan képes utat engedni a vásznon azoknak a gesztusoknak, amelyek nincsenek tudatos kontroll alatt?
„Van bennünk egy olyan szféra, melyhez, bár nyilván a tapasztalatainkból és a tanult dolgokból áll össze, nem az agyunkon át vezet az út. Ez pedig előtörhet egy érzelmi alapú gesztus formájában”
– mondja.
Az alkotó szerint egy-egy érzelem „kivetülhet” a vászonra, hiszen „azt a festékréteget nem tudnám odahúzni, ha éppen mást éreznék” – magyarázza. Ahogy azt több alkotótól is hallom: a jelen kertje számára is elsősorban az adott pillanathoz való erős kötődést jelenti.
Ahol a jelen a múlttal találkozik
Gál Kata, akinek a megszokott alapanyaga a fatábla, melyre vegyes technikával dolgozik, egy számára újszerű technikát alkalmazott. Lightboxokat hozott létre – olyan megvilágított dobozkákat, melyeknek központi elemét egy-egy személyes, gyerekkori fotó adja.
„A jelen kertjét a saját belsőmön keresztül, a gyerekkoromon keresztül próbáltam megragadni” – magyarázza.
„Sokat foglalkozom a saját belső csenddel, traumafeloldással. Így jutottam el a gyerekkorhoz, ahonnan sok dolog eredeztethető – olyan, ami a felnőttkorban csapódik le“
– mondja Gál Kata.
Munkája közben a fotó, mint médium használatára is reflektál. Míg manapság rengeteg képet lövünk a telefonunkkal, az alkotó csupán néhány fotóval rendelkezik a gyerekkorából – ezek pedig annál értékesebbek. Lightboxai apró ékszerdobozok, melyek a múltat elevenítik meg a jelenben.
Hogyan lehet egy csendélettel érzékeltetni az anya-gyermek kapcsolat bonyolultságát? Király György számára klasszikus festészeti téma nyújt kiindulópontot a kérdéshez, melyet az absztrakció irányába vitt el. Eszközeivel – akvarell, olajfestés, rézkarc és szén –, azt vizsgálja, hogyan lehet egy képen belül újrateremteni a kapcsolati élményeket. Az apró tárgyak, a csészék, a poharak hol távolabb állnak egymástól, hol puhán összeérnek vagy szinte összeolvadnak a képein – a tárgyak közötti kapcsolatokon sejlenek át a történetek, két ember kapcsolatának különböző stádiumai.
Mayer Éva fontosnak tekinti, hogy művésztelepén fiatal, pályakezdő képzőművészek is részt vehessenek – idén két ilyen résztvevő volt, mindketten díjként kapták a részvételi lehetőséget. Suplicz Gergely a Miskolci Grafikai Biennálén, Reining Vivien pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem Best of Diplomáján nyerte el a Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelep díját.
Suplicz Gergely vászonra, több színnel nyomtatott fametszeteken ábrázolt metaforikus történeteken keresztül vizsgálja saját belső énjét és annak viszonyrendszerét más alkotókkal, míg Reining Vivien viaszkarc eljárással készített és kávéval archaizált filcképei saját gyerekkorát idézik meg.
Térbeli alkotásoktól a gyerekkorig
Ahogy arról a Korona Udvarban látható kiállítás látogatója is megbizonyosodhat, a művésztelepen használt alapanyagok palettája rendkívül széles. Oláh Sándor ötvösművész acéllal, míg a két másik szobrászművész, Orbán Előd és Majoros Áron Zsolt márvánnyal illetve betonnal dolgozott.
Egy múltbéli játszótér elemét készítette el Németh Marcell, az ő alapanyaga szintén az acél: a perspektíva elveit figyelembe véve hajlítja az acélrudakat úgy, hogy a térbeliség látszatát nyújtja, de mégsem egy valódi, háromdimenziós tárgyat hoz létre.
Az idei művésztelepen saját gondolatvilágát viszi tovább, az itt létrejövő alkotás arra a sorozatára épít, amelyet az év elején egy önálló kiállításként mutatott be a budapesti Szikra Galériában Budapesten.
„A játszótéri elemekkel egy olyan érzetet igyekszem visszahozni, amely nem a nosztalgiára épít”
– magyarázza. Tárgyai azt az érzésvilágot személyesítik meg, amelyek évtizedekkel ezelőtt, az ő gyerekkora idején határozták meg a nevelési elveket. „Ezek kissé szuicid, nem túl gyermekbarát elemek, elsősorban tanító és büntető jellegű tárgyak. Ezt a világot meghaladtuk, a tapasztalatnak köszönhetően máshogy állunk a gyerekeinkhez, de bennünk tovább él.” A perspektivikusság, illetve az erre a sorozatra jellemző különböző méretarányok jelennek meg, egyfajta szürreális teret teremtenek.
A 15. Somorjai Dunartcom Nemzetközi Művésztelep alkotásai november 10-ig látogathatóak a somorjai Korona Udvarban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
