Maxim Vengerov a Müpában

Maxim Vengerov a Müpában

Igazi zenei nagyágyú érkezett Budapestre Maxim Vengerov személyében. Jóllehet a művész Oroszországban született, s ez sokaknak manapság nem túl jó ajánlólevél, de több mint három évtizede Izraelben él. Magyarországi tartózkodását a meghívó, a MÁV Szimfonikus Zenekar gondosan megtervezte, a hangverseny előtti napon, december 10-én a hegedűművész egy nyírfát ültetett el a Zenekar kertjében a társulattal kialakult kölcsönös barátsága és a közös, felejthetetlen hangversenyek emlékére. Ezzel olyan nagyságok nyomába lépett, mint Charles Dutoit és Kobayashi Ken-Ichiro.

A hangversenynek a zene fővárosi szentélye, a Müpa adott otthont, természetesen táblás házzal. A Zenekar átérezte a koncert jelentőségét, s Takács-Nagy Gábor irányítása alatt kiváló hangversenyt produkált. Talán nem a lényeghez tartozik, de ki kell emelnem a hölgyek öltözékét: a legtöbb zenekarban legfeljebb a ruha színét határozzák meg, így általában elég eklektikusra sikeredik a viselet, a MÁV-zenekar tagjai ízléses – a koncertekhez méltó – egységesnek ható ruhában pompáztak.

Bemelegítésként Grieg Szimfonikus táncok című műve szolgált, talán e mű kevésbé ismert, pedig utolsó tételéből egy népszerű úttörődal is készült: „Szívünk mélye új lánggal ég,/Új dalra hív most az élet.”

Hírdetés

Egykor lelkesen fújtuk, szép dallama már a gyerekeknek is feltűnt. A darabot nagyon kifejezően szólaltatták meg, a már említett utolsó tétel kontrasztjai különösen tetszettek. Második számként Sibelius Finlandia szimfonikus költeményét tűzték műsorra. Sose szerettem a művet, kicsit csiricsárénak tartottam, s az auktor sem áll hozzám közel. Mikor Finnországban – a szerző múzeumnak berendezett házában – megtudtam, miként uralkodott despotaként a családján, a komponista végleg kiesett nálam a pikszisből. A mű előadása egyébként korrekt volt, a fúvósok különösen kitettek magukért.

Szünet után következett a várva várt Vengerov, aki Csajkovszkij művét tűzte műsorára. A D-dúr hegedűverseny igen nehéz, egykor az orosz hegedűiskola megalapítója, Auer Lipót eljátszhatatlannak tartotta, de azóta változott a világ, s ezzel a hegedűsök felkészültsége is. Egy tehetséges ifjú művész ismerősöm, Cseri Kristóf például diplomakoncertjén játszotta, s a világhálón terjednek olyan videók, melyeken tízéves palántákkal adatják elő (ez egy külön témát megérdemelne).

Vengerov igen elegánsan tett eleget a feladatnak. Rodolphe Kreutzer (a Beethoven-szonáta névadója) Stradivariján felesleges mozdulatok nélkül adta elő a darabot, ami látszott, hogy technikailag nem okoz neki gondot, s a szívéből jön. Különösen pianói voltak emlékezetesek. A művész a ráadással sem fukarkodott, Sibelius Hegedűversenyének második tételével köszönte meg a publikum lelkesedését.

Csermák Zoltán/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »