Szerkesztőségünk rövid idő alatt két nem mindennapi focieseményre is hivatalos volt. Nem véletlen, hogy nem mérkőzést említünk, hiszen egyik alkalommal sem a zöld füves pálya szolgáltatta a színteret, bár a labda és a pálya varázsa nélkül természetesen egyik sem jöhetett volna létre. És persze mindkét esetben kellett egy csapat.
Ahogy mindenütt, úgy a Mátyusföld szegletében fekvő, mintegy 600 lakosú Kismácsédon is érvényes az állítás: kell egy agilis ember ahhoz, hogy valami történjen. Ez adott is volt Varga Ferenc személyében, aki a település és a szűkebb régió történetét már több monográfiában feldolgozta. Legújabban az egykor itt focizó, népszerű tanító, a nyolcvanéves, immár a csallóközi Bakán élő Sárkány Imre közreműködésével írta meg a helyi foci történetét a kezdetektől, az 1930-as évektől napjainkig.
A fentieken kívül Varga Ferencék munkája idéz Szkladányi visszaemlékezéseiből is. „Amikor Kismácsédra érkeztem, a labdarúgás teljesen ismeretlen volt az ifjúság körében, én indítottam útjára ezt a sportot. Szerveztem egy felnőtt csapatot, de az iskolának is volt külön csapata, ez szolgáltatta az utánpótlást. Az egyszerű, munkás és paraszt fiatalok valami hihetetlen kedvvel és energiával álltak e sport szolgálatába, és késő estig, holdfény mellett is együtt dolgoztunk a pálya kialakításán.
Végre elkészült a pálya, és így elkezdődhettek a gyakorlatok is. Egy év múlva beneveztünk a körzeti bajnokságba, majd a járásiba, végül a megyei bajnokságot is megnyertük a Déli Kerületben, amely Érsekújváron működő központból irányítódott. Újabb és újabb munkák csökkentették munkaidőmet, ezért 1936. február 16-án a vezetést átadtam Petzke János kollégámnak, aki aztán tovább növelte a csapat sikereit. Nagyszerű gyerekek voltak, Nagy Sándor, Jónás Vilmos, Jónás István, Gáspár János és a többiek örökre emlékezetemben maradnak. Ők a labdarúgást nem pénzért, hanem saját élvezetükért, mások gyönyörködtetéséért játszották olyan szinten, amit egy kis községben el sem lehetett volna képzelni.”
Ennek az oka, hogy a kismácsédiak immár nemcsak azt tudják, hogy ez így volt náluk is, ahogy annyi más helyen, hanem már azt is tudják, hogy az „így” pontosan hogyan is történt. Varga Ferenc és Sárkány Imre a falu lakosságának és vezetésének a támogatásával megállította az időt és felírta mindenki nevét, akinek köze volt a helyi focihoz, aztán az eseményeket, a sikereket és a kevésbé sikeres mérkőzéseket is, a fényképeket és a rajta szereplőket, és képzeljék, lett belőle több mint 250 oldal.
És még sorolhatnánk a kisebb-nagyobb érdekességeket. A lényeg, hogy egy ilyen apró település ilyen gazdag focimúlttal rendelkezik, s ha akad ember, aki a szabadidejét nem sajnálva, szívvel-lélekkel fel is dolgozza azt, akkor a kötődés, a lokális büszkeség egy újabb szála alakul ki és erősödik meg a helyiekben. Nem a csapat lett nagyobb vagy a gólok száma lett több azzal, hogy Varga Ferencék megírták ezt a munkát, hanem a közösséget megerősítő emlékezet.
A turul visszaszáll
A Fradi, amely lehet Ferencváros vagy FTC, vagy akár Fradika is, de kétségkívül a legnépszerűbb magyar focicsapat, most immár „hivatalosan” is megvetette a lábát a vidéken, hiszen március 14-én ünnepélyes keretek között felavatták a Zoboralji Fradisták szurkolói csoport címerét és zászlóját. A foci, az otthont adó régió és a nemzethez tartozás hármasának jegyében zajlott a jó hangulatú esemény, amelynek vezérszónoka Gyepes Lajos volt, a szurkolói kör egyik motorja, illetve a Csemadok területi választmányának az elnöke.
Az alsóbodoki Csemadok-alapszervezet is kivette a részét a szervezésből, s előbb azt tudhatta meg a zöld-fehér klubszínekbe öltözött hallgatóság Csámpai Ottó egyetemi oktatótól, hogy a címerben szereplő piedesztál és turul mélyebb történelmi tartalommal is bír, hiszen a talapzat a millenniumi ünnepségek során a Zobor-hegyen felállított, majd Trianon után a bevonuló cseh–szlovák légiók által felrobbantott emlékműre, a rajta lévő turulmadár pedig az egykori nyitrai vasturulra emlékeztet.
Az est kellemes lezárása volt, amikor a rendkívül népszerű Hazajáró honismereti sorozat két alkotója, Kenyeres Oszkár és Moys Zoltán is rövid beszámolókban emlékeztek meg eddigi felvidéki és konkrét zoboralji tapasztalataikról.
Kitűnő példája volt ez az est annak, hogy az egyénekben meglevő akarat közösségi szinten is meg tud jelenni. A sok fradista külön-külön csak elkülönülő szigetek, de a sok fradista kulturált vezetéssel már olyan közösségi erő, amely nemcsak a klubtagok számának az összességét jelenti, hanem a foci, a közös szurkolás és az együvé tartozás különleges élményének megélését is.
A foci a világ legnépszerűbb játéka. Értő és aktív szervezéssel nemcsak a játék maga, hanem ahogy Kismácsédon és Alsóbodokon láttuk, az azt övező összes közösségi cselekvés értékké válik. Mi mást kívánhatnánk még, mint még több Kismácsédot és Alsóbodokot!
Megjelent a Magyar7 2024/12. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
