Mátyás király okkultista oldala

Mátyás király egy ízig-vérig reneszánsz uralkodó volt, akinek műveltsége kiterjedt a spirituális-ezoterikus diszciplínákra is. A minden jel szerint okkult hatalommal is megtámogatott Fekete Serege sem véletlenül volt legyőzhetetlen a maga korában, de kezdjük azzal, hogy történelmi távlatba helyezzük Corvin Mátyás vagy I. Mátyás életét.

 

Mathias Rex (1443, Kolozsvár – 1490, Bécs), az Igazságos, gondolataira és egész szellemiségére nagy mértékben hatott a firenzei neoplatonikus akadémia, melyről azt érdemes tudni, hogy az 1460-as években Marsilio Ficino alapította nem csak itáliai humanistákkal karöltve. Tudniillik az 1470-es években felvették és tartották a kapcsolatot a mi Mátyás királyunkkal is. A fő közvetítő és kapcsolattartó Francesco Bandini, a firenzei akadémia tagja volt, aki 1476-ban Beatrix királynő kíséretében érkezett Budára. Egyébként Mátyás halálig főként itt tartózkodott.

Ficino rendszeresen levelezett Mátyással, bár ő maga soha nem járt személyesen Magyarországon.

Mátyásra és egész udvarára tehát egészen bizonyosan állíthatjuk, hogy hatottak a neoplatonikus és a hermetikus eszmék. Egy 1469-ben írt levél a bizonyíték arra, hogy Janus Pannonius közreműködött a platóni filozófia magyarországi terjesztésében. Ki hinné, hogy Firenzében Janus Pannonius együtt tanult Nostradamus-szal, s közösen szívta magába az ősi egyiptomi-görög filozófia és spiritualitás legújabb fordításait?

Tehát ez a firenzei szál a maga platóni eszméivel az egyik okkult vonulat Mátyás életében. Folytassuk tovább a kutatást.

 

 

A másik szál Mátyás király életében az alkímia volt. A szakrális uralkodót, a 15. századi táltoskirályt, aki Atillától az Árpád-házi királyainkon keresztül vitte a szent Turul-vérvonalat, roppant mód érdekelte a csillagászat és a csillagjóslás. Olyannyira így volt ez, hogy Budán még csillagvizsgálót is építtetett.

 

Ami pedig az alkimista voltára a bizonyíték, az egy 17. századi kézirat, amely a francia Chantilly-ben található Musée Condé (Condé Múzeum) kincsei közül került elő. Ez a kézirat arról tesz említést, hogy a Hunyadi király nagy tudású alkimista volt. Ráadásul egy igazi aranycsináló receptet tulajdonít Mátyásnak.

„Különös az az arany, amelyet Mátyás magyar király készített. Húsz rész ezüstből egy rész aranyat csinált.”

Ezután olvashatjuk a receptet, amely a Mátyás-féle 24 karátos arany elkészítéséről szól.

„Tudd meg, hogy ez a leírás hiteles. Ezzel Mátyás király igen tökéletes aranyat készített, s ebből madonnás dukátokat veretett.”

(Idézett tanulmányi részlet: Szathmáry László: Az asztrológia, alkémia és misztika Mátyás király udvarában)

Innen nézve, némi magyarázatot nyerhetünk arra, hogy egy 9-15 ezres állandó állományú zsoldossereget miből lehetett finanszírozni.

 

 

A fentebb említett Turul-vérvonal két nevezetes alakját, akiket majdnem egy évezred választ el egymástól, minden erőltetettség nélkül össze lehet kapcsolni, ha tudjuk, hogy a hun főfejedelem, Atilla udvarába érkező Olympiodoros az egyik leghíresebb görög alkimista volt a maga korában. Nagyon valószínű, hogy Atilla és Mátyás hasonló vonzalmat érzett az ezotéria iránt, minthogy ősi táltoshit szerinti beavatottak voltak.

 

Mátyás különösen jó kapcsolatokat ápolt a pálosokkal. Erről már korábbi cikkemben szóltam:

Mátyás király mágikus titkai

De említést érdemel, hogy I. Mátyás amint trónra lépett, adómentességet adományozott több pálos kolostornak, továbbá jobbágytelket és monostort adott (a premontreiek zsámbéki és csúti monostorát, valamint Fehéregyházat) a tanítóinak, a „Fehér Barátoknak”, ahogyan akkoriban nevezték őket. Mátyás uralkodása alatt alapították a nagyvázsonyi monostort.

Hírdetés

Ezenfelül pallosjoggal – független bírói hatalommal – is felruházta őket a saját birtokaikon: „Patibulum, rotas, palos ac aliorum formentum”

 

1475-ben arra kérte IV. Szixtusz pápát, hogy az egyik bíborosát nevezze ki a pálos rend protektorává és jogi tanácsadójává, hogy érdekeit minél hathatósabban képviselhessék.

Mátyás többször felkereste a budaszentlőrinci kolostor rendfőnökét.

 

Mátyás szellemi tanítói és beavatói voltak a pálosok. Mátyástól így emlékszik meg a rend 1490-es emlékkönyve:

„A legjobb fejedelmet siratja a Pálos rend, amely elismeri, hogy egyrészt az egyik hollóstól, Isteni Pál atyánktól eredetét nyerte, másrészt a másik hollóstól, Mátyástól nem szerény anyagi javakat kapott s ezért gyászolva őt emlékezetében örökké megtartja.”

 

A szentéletű szerzetesekről az a hír járta, hogy a táltosokkal együtt – avagy maguk is táltosi képességekkel rendelkezvén – a magyarság ősvallását és ősműveltségét fenntartsák, ápolják és szükség esetén védelmezzék. S valóban, a pálosok közvetlenül, mint kardforgatók és közvetve, mint a nép és a Fekete Sereg spirituális patrónusai, számos csodára voltak képesek. Bár mágikus-alkimista képességeikkel soha nem hetvenkedtek, arra következtethetünk, hogy az angyalok világával való kapcsolataik révén, valamint csodás gyógyítói és látnoki adottságaikkal, s határtalan bölcsességükkel mindig ott álltak a háttérben és támogatták a táltoskirályainkat.

Állítólag Mátyás kívánságára a pálosok esőt is tudtak csinálni.

 

 

Van azonban még egy izgalmas szál I. Mátyás okkultista életében: a Sárkány Lovagrend, amelyet Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király hívott életre.

 

Olvassunk el egy részletet a Sárkányrend alapítóleveléből:

„… tiszta szándékunk és törekvésünk jeléül és jelképéül, a körré görbült sárkány jelét vagyis képét, amint farkát nyaka köré tekeri és háta közepén hosszában feje és orra elejétől farka végéig fel van hasítva s a vére vesztése miatt fehér és vértelen hasíték belső széle mentén hosszában elhelyezett vörös keresztet visel, hasonlót ahhoz, amilyen vörös keresztet fehér mezőben magának a dicső György vértanúnak zászlaja alatt vitézkedők szoktak viselni, hordani és használni, mi magunk is választjuk…”

 

Ennek a rendnek is tagja volt Mátyás, illetve ő még adományozta is a rendet.

Nem lehet nem észrevenni a Sárkányos Lovagrend és a korábbi Templomosok közötti hasonlóságot. Mindkettő nemzetközi, nemzeteken átívelő szervezet volt, a legnagyobb uralkodócsaládokat kapcsolta össze a lovagság eszményével és a legnagyobb okkultista titkokkal.

Hogy keveredett Mátyás bele ebbe a Sárkányrendbe? Jó kérdés, de nem megválaszolhatatlan.

Amikor megkérdezték Hunyadi Mátyást, hogy ki volt a nagyapja, akkor ő ezt válaszolta: Zsigmond király. Íme, egy újabb összefonódás a történelem kulisszatitkaiban, amely igazolja, hogy valódi hatalom soha nem földi, hanem mindig égi támogatással tartható fenn mindenki üdvére.

 

Írta és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÉbresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÍzisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

The post Mátyás király okkultista oldala appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »