Most nagyon undok leszek és nagyon cinikus. Keresgélem a híreket és keresem az okokat, nézem a tömegek felbuzdulását és keresem mögötte az erkölcsi megtisztulást jelentő forradalmi extázist. Nézem, ahogy két embert megöltek, ahogy az egyesek elkezdenek hatalomért ácsingózni, a kettesek meg rettegik a megszerzett hatalmuk elvesztését. Színjáték, ahol megint kihasználnak minket, mert megint csak a pénzről és a hatalomról van szó, és bizony kicsi az esélye, hogy a végén az igazság elvén működő társadalmat tudunk megalkotni.
Lassan két hete meghalt két ember. Egy fiatal pár halála, a semmiért. A semmiért?
A haláluk értelmetlennek tűnik. Miért kellett meghalniuk? Milyen játék ez? Amit leírt a fiú, azért nem kellett volna halállal fizetnie. A cikk is csak egy apró kavicsot jelentett volna a szokott állóvízben. A közvéleményt nem kavarta volna fel, miképp a Gorilla-ügy is elszenderedett.
A „cui prodest” kérdésre értelmetlenül lóg be az olasz maffiaszál. Hiszen ezzel kigolyózták a családjukat a játéktérről. Politikai, gazdasági leprásként tengethetik életüket a vad-keleten, és a tisztességes ember ezután a velük való beszélgetéskor minimum illatos zsebkendőt tesz az arca elé. Kínos lesz az energiaüzlet, kínos lesz a fegyverüzlet, és talán kínos lesz az EU-források megcsapolása is – ennyit nem ér a bosszú, inkább elviseli valaki azt az egyhetes csámcsogást egy „firkász” irománya körül.
A „cui prodest” kérdésre akkor hol találjuk a válaszokat?
Ehhez talán nézzük meg, egyelőre milyen hatásokat ért el a két fiatal értelmetlen halála.
A gyilkosság nemcsak jogosan mélységes ellenszenvet okozott, de ráirányította a figyelmet az olasz csoportra, illetve a kormány legfelsőbb köreibe nyúló kapcsolataikra. Egy olyan mechanizmust tárt fel, amellyel eddig is mindenki tisztában volt, eddig is mindenkit felháborított, de a két fiatal halála kellett ahhoz, hogy ez továbbá elviselhetetlenné váljon.
Nemcsak az olasz kapcsolatokra hívta fel a figyelmet a két fiatal halála, hanem az országban kiépített szervezett korrupcióra is, amit képletesen a vezető elit pénzszivattyújának ábrázolhatunk az EU-s források és az ország költségvetése lecsapolásához.
De ez csak a pénzügyi rész. A zsetonon kívül a kormányba vetett bizalom is eltűnt. A kormányzóképtelenség legpontosabb fokmérője, hogy senki sem fogja elhinni az esetleges nyomozás végeredményét. Ez most Fico 2006-ja, amit, bár nem előzött meg egy öszödi beszéd, de csupán azért, mert ő jó szocialistaként folyamatosan, amióta kormányon van, „öszödöl” – nappal, éjjel meg este.
Ennek következtében a kormány béna kacsává vált, egy fontos üzleti partnerét kénytelen nélkülözni fontos jövőbeni transzakcióknál.
És az egész ügyben ez a nagy kérdés, hogy mi is lehetett ez a jövőbeni nagy ügylet. Erről mély hallgatás volt, egyedül Veronika Remišová (OźaNO) merte kiejteni egyetlenegyszer a várható nagy 1,2 milliárd eurós fegyverüzletet. Amelynek a szokványos jutaléka 100-120 millió euró. Azóta már csak a dotáció körüli visszaéléseket emlegetik – valószínű szóltak nekik. Az SaS tudatosan csak a kisebb ügyeket taglalja, ők már tapasztaltak, ők már adtak hadügyminisztert, tudják mi a dörgés.
Danko viselkedése, a túlzott nyugalma érdekes. A sztoikus beletörődés, ahogy mennek a dolgok. Megjelenik, mikor kell, még ha a fiúkkal való síelés rovására is megy. Végül is, a konkurens csapat kiesett a játékból, a vihar majd elcsendesül, és újra kezdődhet a tánc – akarom mondani üzlet.
A Bélánk meg? Nos, bizonyítani kell a kemény „haraktert”. Eljátsszuk az erkölcsi nagyságot – hányadszor is ebben a kormányban? –, hogy a belügyérnek mennie kell, majd elhúz egy olyan luxusutazásra, ahova a felvidéki magyarok töredéke juthatna csak el. A döntést odadobja azok közé, akiket nem kérdezett meg, amikor a kormányba lépett, viszont ezért őket megfelelő zsíros posztokkal jutalmazta. Szóval ezeknek a zsíros posztokon ülőknek kell dönteni, akarnak-e maradni a jól fizető állásokban. Nem rossz ilyenkor eltűnni, időt nyerünk, és a sárdobálás szutyka sem ragad rá a „harakterre”.
A kormányfőnk? Csak úgy lehet értelmezni a kezdeti zavarodottságát, hogy ő is látta, hogy nem egy egyszerű maffiagyilkosságról van szó és a fölötte lévő gazdik így küldték el a selyemzsinórt. Pár nap után összekapta magát és azóta minden fűszálba belekapaszkodik. Jött a szálak összekavarása, a sötétben bujkáló ellenforradalmárok által a bokrokban elrejtett kockakövek és a nagykártya – Dzsordzsi bá, a Soros.
Nem tudom ki súgott neki, és mit is akart elérni, hiszen Fico volt az, aki az EU-ban a Kelet-Európa bezzegországának szocialista minisztereként vígan lubickolt a politikai korrektség langyos pocsolyájában.
Talán le akarta másolni Orbánt, aki sikerrel – és talán jogos sikerrel – tudta kijátszani ezt a kártyát, hiszen Magyarországot a háttérhatalom 2010-től próbálja megnevelni – hol kamatfegyverrel, hol az IMF-fel, hol a migrációval. A politikai nyelv pedig olyan, hogy 5 szóba meg kell fogalmazni a mondanivalót, hogy mindenki megértse. A Soros név pedig ma egyszerre egy komoly ellenséget jelent a magyar számára a globalizmustól kezdve a kamatos kamaton és a nyugati pénzszivattyúkon keresztül a migrációig.
Fico Sorosozása azért nem lehet sikeres, és azért nem hiteles, mert kormányfőként vígan élvezte az EU szocialistáinak támogatását, vígan bevetette a megszorításokat a hazai kisvállalkozókkal szemben, vígan kiszolgálta a betelepülő összeszerelő-műhelyeket, akárcsak vígan bejelentkezett a mag-Európához. Még ha igaz is, hogy valami hátsó erők gyilkolták meg a két fiatalt –, ha eddig élvezte és kiszolgálta a globalista rendszert, ha annak a népnek, aki megbízta őt a kormányzással és mégsem képviselte az érdekeit, akkor most a rázúduló bajban miért kiált farkast – akarom mondani Sorost.
Lassan két hete meghalt két ember. Egy fiatal pár halála, a semmiért. A semmiért?
A két gyilkos lövés eldördült, és halottaink felrúgták az eredeti forgatókönyvet. Már nem csak a fegyverüzlet körül kell a kártyákat újraosztani, de mélyebb változások kellenek.
Ideig, óráig fenn lehet tartani a kormánykoalíciót, meg lehet egyezni, hogy a belügyminiszter elmegy, a Most-Híd államtitkára újra beleszólást kap a hadügyi megrendelésekbe, Danko újra erős ember lesz, és az üzlet folyhat tovább. De ez csak elodázza, elmélyíti a nagy bukást.
És ennek a kormánynak a leváltása is sok vészterhes megoldást hozhat. Felszámolják az országon élősködő mintegy tíz oligarcha uralmát? Bevezetik a korrupcióellenes ügyészséget, mint Romániában, amit esetleg egy másik állam szakértői irányítanak? A változás megbontja a nagy nehezen összehozott V4-es együttműködést? Hova jutunk?
A januárban elhunyt Tóth Zoltán József gondolataiból kellene kiindulnunk: Nem mindegy, hogy mi is a hatalom forrása. Egy királynak van országa, vagy egy országnak van királya.
Hát csak ennyi. Egy fiatal pár a semmiért halt meg, és lehet, hogy haláluk mindent megváltoztat.
Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »
