Matthäus: Sajnálom a magyar futballt, de ez az edző hibája

Matthäus: Sajnálom a magyar futballt, de ez az edző hibája

Rövid, Nemzeti Sportnak adott interjújában sarkos gondolatokat fogalmazott meg a korábbi magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus. Bár a német szakember nem látta az Andorra elleni mérkőzést, mentális problémát sejt a vereség hátterében.

Matthäus értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy sokan pihentek vagy hiányoztak a nagyobb nevek közül. „A kapitány feladata a legerősebb csapatot összeállítani” – tette hozzá. Szerinte természetes, hogy együtt kell működni a klubokkal, de a válogatott érdeke az elsődleges.

http://mno.hu/

„Amikor én voltam szövetségi kapitány, nem segített senki, nem álltak mögém a klubok, sem a kormány, sem a szövetség” – mondta. Úgy látja, ezzel szemben jelenleg minden feltétel adva van, ugyanakkor élni kell ezzel a lehetőséggel.

Hírdetés

Matthäus kiemelte, míg Németország megteheti, hogy pihenteti legjobbjait, addig Magyarország nem.

„Sajnálom a magyar futballt, de ez a német edző hibája” – egészítette ki gondolatait a korábbi német válogatott.

Ugyan elismerte Strock Eb-n elért eredményét, ám azért hozzátette, gondolni kellett volna a folytatásra.

Arra a felvetésre, hogy Dárdai Storckot sportigazgatónak javasolta, nem kapitánynak, azt mondta:

„lehet, de valaki mégiscsak szerződtette, nagy fizetésért. Ismerem a számokat… 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »