Matteo Salvini: "nem bántam meg az olasz határok védelmét"

Belügyminiszterként Olaszország törvényeit, szuverenitását, biztonságát védtem – hangoztatta Matteo Salvini, a Liga vezetője hétfő este közleményében a felsőház mentelmi bizottságának kedden várható döntésére utalva, amely a volt belügyminisztert érintő újabb eljárásban mond véleményt az Open Arms civilhajó tavaly nyári feltartóztatása miatt.

Matteo Salvini közösségi oldalán kijelentette, a spanyol nem-kormányzati szervezet (NGO) hajója líbiai és máltai vizeken vette fedélzetére a migránsokat, és a Spanyolország felkínálta biztonságos kikötő ellenére Olaszország felé vette az útját.

„Olaszország törvényeit, szuverenitását, biztonságát, becsületét és méltóságát védelmeztem, az egész kormány egyetértésével” – hangoztatta Salvini. Kifejtette, teljesen nyugodtan várja a mentelmi bizottság keddi véleményét, és „mindent ismét ugyanígy tennék, nem személyes érdekből, hanem országom védelmében”.

A Liga vezetője egy későbbi bejegyzésében hozzátette, a két kormányerő, a baloldali Demokrata Párt (PD) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) bíróság elé akarja őt állítani: „Ettől még nem változtatom meg nézeteimet, az illegális bevándorlók kikötésének megállítása, az emberkereskedők elleni küzdelem, Olaszország biztonságának, becsületének és méltóságának védelme nem bűncselekmény, hanem kötelesség”.

A volt belügyminiszter a római parlament felsőháza mentelmi bizottsága keddi ülése előtt reagált Federico D’Inca, az M5S politikusa szavaira, aki kijelentette, hogy a párt bizottsági tagjai arra szavaznak, hogy Matteo Salvinitől vonják meg mentelmi jogát. A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) politikusa, Mariastella Gelmini hangoztatta, hogy Salvini mentelmének megvonása ellen szavaznak, mivel tavaly nyáron a római kormány „közösen döntött” a hajóról.

Hírdetés

Az ügy a Proactiva Open Arms spanyol NGO hajóját érinti, amely fedélzetén 164 migránssal augusztus 2-án kért kikötési engedélyt Olaszországtól. Az akkor belügyminiszter Salvini nem engedélyezte a migránshajó olasz vizekre való belépését és kikötését sem, tette ezt a nem sokkal korábban bevezetett második migrációs-biztonsági törvénycsomag intézkedései értelmében. A hajó tizenkilenc napot töltött a nyílt tengeren.

Azokban a napokban zajlott az olasz kormányválság: Giuseppe Conte miniszterelnök augusztus 20-án jelentette be, hogy benyújtja lemondását. Ugyanezen a napon a kikötési engedélyt végül Luigi Patronaggio agrigentói ügyész adta meg a hajón levők állapotára hivatkozva. Az ügyész ezt követően a migránsok személyi szabadsága korlátozása, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt eljárást szorgalmazott Matteo Salvinivel ellen, amelyet a hivatalban levő és volt kormánytagok fölött illetékes, úgynevezett miniszteri bíróság is megerősített. Az ügy a mentelmi bizottság elé került. Februárban Matteo Salvini feljegyzéssel reagált hangsúlyozva, hogy a spanyol felségjelzésű civilhajónak Spanyolországtól vagy a közelebbi Máltától kellett volna kikötést kérnie. Salvini úgy vélte, az Open Arms szándékosan Olaszország felé indult el, előre kitervelt támadásként Olaszország és az olaszok ellen. A felsőház mentelmi bizottsága eredetileg februárban tűzte napirendre az ügyet, majd a járványhelyzetben először márciusra tették át, végül mostanra halasztották.

A felsőház mentelmi bizottságának feladata az ügyészi kérelem mérlegelése, valamint a mentelmi jog esetleges megvonásának előterjesztése, melyről a szenátusnak későbbi időpontban szavaznia is kell.

A szenátor Matteo Salvini mentelmi jogát egy másik ügyben február 12-án a szenátus megvonta, mivel szintén tavaly nyáron nem engedélyezte a Gregoretti olasz katonai hajóval érkezett migránsok azonnali partra szállását. Az Open Arms esete annyiban eltérőnek számít, hogy nem olasz hajóról volt szó. A Gregoretti-ügyben októberben várják Salvinit meghallgatásra a szicíliai ügyészségre. Korábban, 2019 márciusában, a Diciotti hajó ügyében nem vonták meg Salvini mentelmi jogát, de akkor az M5S még a Liga kormányszövetségese volt.

A 23 fős mentelmi bizottság 11 tagját a kormánypártok adják, tíz tagját az ellenzék, további két tagját független szenátorok.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »