A Slovensko mozgalom állítása szerint Robert Fico kormányfő nem törvényes úton szerezte meg a Projekt Fórum polgári társulás dokumentumait. Az ügyben a mozgalom pénteken beadványt tesz a Főügyészségen.
Igor Matovič és Roman Mikulec, a mozgalom parlamenti képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon kijelentették: a Progresszív Szlovákia elnökének, Michal Šimečkának a családjához köthető társulás támogatásainak átvilágítását a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatala (KÚFS) végezte, holott ez a feladat nem tartozik a hivatal hatáskörébe.
Az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök utasította Jozef Kisst, a Pénzügyi Igazgatóság vezetőjét a Projekt Fórum ellenőrzésére.
„A listákat a KÚFS dolgozta fel, majd továbbította az igazgatónak. Mivel Robert Fico visszaélt ezekkel az információkkal, amelyekhez legálisan nem lett volna joga, a KÚFS munkatársai hivatalos feljegyzést készítettek az esetről”
állítja Mikulec.
A képviselő szerint a mozgalom birtokában lévő hivatalos feljegyzést a hivatal öt munkatársa írta alá, részben saját védelmük érdekében, mivel tudták, hogy a támogatások ellenőrzése nem a KÚFS kompetenciája.
A Slovensko mozgalom péntek délután nyújtja be a panaszt a Főügyészségre, és felszólította a bűnüldöző szerveket a cselekvésre.
„Felszólítom Maroš Žilinka főügyészt is, hogy kezdjen el intézkedni, mert ez kísértetiesen hasonlít az Alkony (Súmrak) ügyben látottakhoz”
hangsúlyozta Mikulec.
Robert Fico még szeptember végén tartott sajtótájékoztatót, ahol arról beszélt, hogy Šimečka édesanyja 2020 és 2023 között állami támogatásokkal élhetett vissza. A kormányfő akkor azt állította, a keresztellenőrzés kimutatta, hogy a Projekt Fórum ugyanarra a projektre három különböző szervtől is igényelt támogatást.
Marta Šimečková szeptemberben visszautasította a miniszterelnök vádjait, miszerint a Közép-európai Fórum projekt kapcsán pénzt akartak volna kicsalni az államkasszából saját gazdagodásukra. Bár elismerte, hogy a múltban követtek el hibákat, kijelentette: sosem akartak kibújni a tévedésekért vállalt felelősség alól.
hnonline.sk
Nyitókép forrása: facebook.com/Igor Matovic
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


