Matovičék szerint a koalíció hamisítással és súlyos pénzbírságokkal zaklatja őket Koleszár Linda2025. 11. 27., cs – 13:56
A Szlovákia Mozgalom vezetője, Igor Matovič és a párt képviselője, Július Jakab csütörtöki sajtótájékoztatójukon azt állították, hogy a kormánykoalíció különféle eszközökkel próbálja ellehetetleníteni a mozgalmat és annak tagjait. Matovič szerint miközben ők minden apróságért jelentős büntetéseket kapnak, a koalíciós képviselők következmények nélkül sértegethetnek bárkit.
Matovič felidézte, hogy a parlament szerdai ülésén Michal Bartek (Hlas) „hiénának” nevezte Mária Kolíkovát (SaS). Különösen felháborítónak nevezte, hogy mindez egy nappal azután történt, hogy a koalíciós képviselők a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés fontosságát hangsúlyozták, és azt is szóvá tette, hogy az ülést vezető Peter Žiga (Hlas) még csak figyelmeztetésben sem részesítette párttársát.
Nem az első eset
Matovič emlékeztette a sajtót, hogy korábban is történtek hasonló incidensek. Nagyjából egy évvel ezelőtt Rudolf Huliak egy PS-es képviselőnőt, Lucia Plavákovát sértegetett nyersen, kijelentve: „ez a nő nem érdemel semmi mást, csak a szuka megnevezést.” A parlament mandátum- és mentelmi bizottsága akkor sem szabott ki semmilyen büntetést.
Matovič: Minket mindenért megbírságonak
A Szlovákia Mozgalom vezetője úgy látja, hogy a koalíció képviselői büntetlenül tehetnek súlyos kijelentéseket, miközben rájuk és társaikra a legkisebb vétségért is jelentős pénzbüntetés vár. A párt több példát is felsorolt.
Michal Šipoš például azután kapott 12 ezer eurós bírságot, mert Tibor Gašpar kivezettette az ülésteremből, mivel Šipoš olyan pólót viselt, amelyen ez a felirat állt: „Maguknak fizetést emeltek, az embereknek adót.”
Matovič a saját esetét is megemlítette: őt ugyancsak Gašpar vezettette ki, miután felhozta a vele szembeni vádemelést – az ezért kiszabott bírság szintén 12 ezer euró lett.
Irathamisítás a parlamentben?
A mozgalom nemrég arról is sajtótájékoztatót tartott, hogy szerintük a parlamentben hivatalos dokumentumokat hamisítanak. Július Jakab állítása szerint a pénzügyi bizottság elnöke, Ján Blcháč utasítást adott a jelenléti ív átírására, hogy így lehessen őt megbüntetni. Az így módosított dokumentumok alapján a mandátum- és mentelmi bizottság 6 ezer eurós bírságot szabott ki Jakabra.
A képviselő kikérte a teljes választási ciklusra vonatkozó összes jelenléti ívet, hogy kideríthesse, más bizottságokban is történt-e hasonló manipuláció. Hangsúlyozta: az ügynek szerinte büntetőjogi következményei lesznek.
„A koalíció meghamisította a parlament hivatalos dokumentumát, hogy zaklathassa Jakab képviselőt”
– jelentette ki Matovič, hozzátéve, hogy a zaklatási gyakorlatok már nyomozókat és a Bejelentővédelmi Hivatal munkatársait is elérték.
Jakab elfogadhatatlannak nevezte a történteket, majd úgy fogalmazott:
„Vagy a következő választáson megküzdünk a demokráciáért, vagy diktatúrában kötünk ki, ahová Fico kormánya húz bennünket.”
Kapcsolódó cikkünk
Július Jakab, a Szlovákia Mozgalom parlamenti képviselője és a Szlovák Nemzeti Tanács pénzügyi bizottságának tagja pénteki sajtótájékoztatóján súlyos visszaélésekről számolt be a parlamentben. Állítása szerint a jelenléti íveket utólag módosították, hogy őt igazolatlan hiányzónak tüntessék fel, és így pénzbírságot szabjanak ki rá.
A sajtótájékoztatón Jakab mellett részt vett Igor Matovič és Michal Šipoš is. Jakab hangsúlyozta, hogy a parlamentben többször meghamisították a bizottsági üléseken való részvételt igazoló dokumentumokat. A képviselő hangsúlyozta, hogy többízben is előfordult, hogy míg ő igazoltan hiányzott az ülésekről, távollétét igazolatlanra írták át: az „ospravedlnený -t átírták „neospravedlnený”-re.
Az előtaggal manipuláltak
A képviselő szerint a jelenléti íveket utólag módosították: az „ ospravedlnený” (igazoltan hiányzó) bejegyzések elé valaki odaírta a „ne” előtagot, így azok „neospravedlnený”-re (igazolatlan hiányzó) változtak. Egyik esetben ráadásul tévedésből a SaS képviselője, Marián Viskupič, a bizottság alelnökének neve mellé is került a „ne” előtag.
Mást mutat a jegyzőkönyv, mint a videófelvétel
Jakab elmondása szerint a pénzügyi bizottság 57. ülése 2025. szeptember 23-án mindössze négy percig tartott. A kamerafelvételek szerint az ülésen hét képviselő vett részt. Jakab szerint azonban a bizottság elnöke, Ján Blcháč (Hlas) nem volt jelen a teljes ülés alatt, mégis a hivatalos íven szerepelt és aláírta a részvételt igazoló dokumentumot
„Azon az ülésen, amelyen állítólag igazolatlanul hiányoztam, Blcháč sem volt ott, mégis beírta a nevét és aláírását. Ez egyértelmű csalás” – nyilatkozta Jakab.
Jakab: Ez személyes bosszú
Az utólagos módosítások miatt Jakab annyi igazolatlan hiányzást halmozott fel, hogy egyhavi fizetésének megfelelő pénzbírságot szabtak ki rá. Jakab szerint mindez személyes bosszú a bizottság elnökétől, Ján Blcháčtól, amiért gyakran szembement a koalíció javaslataival.
Matovič: A többi már a hatóságok dolga
A sajtótájékoztatón Igor Matovič, a Szlovákia Mozgalom vezetője is kommentálta a történteket. „A mi képviselőnk, Jakab, az igazsággal szembesíti a koalíciót és kiváló munkát végez. A koalíció hazudik, hamisítja a dokumentumokat, és bosszút áll az egyik legaktívabb képviselőn, mint egykor az állambiztonságiak” – mondta Matovič, hozzátéve: „Ez már a bűnüldöző hatóságok feladata, amelyeknek foglalkozniuk kellene ezzel az üggyel.”
További eljárások Matovič ellen
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a mandátum- és mentelmi bizottság nemrég két Gašpar-beadványt is tárgyalt Matovič ellen. Az egyik azért, mert a plenáris ülésen a zajongó képviselőket „borjúknak” nevezte, a másik pedig azért, mert az alkoholszondás vizsgálatokról szóló törvényjavaslat ismertetésekor szemléltette, hogyan viselkedhet egy részeg törvényhozó.
Gašpar azt követeli, hogy Matovič kérjen bocsánatot.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


