Matovič: Will Smith ki tud állni magáért, Chris Rock pedig gyáva nyúl

Matovič: Will Smith ki tud állni magáért, Chris Rock pedig gyáva nyúl

A volt miniszterelnök kifejtette nézőpontját az eset kapcsán, amely a 94. Oscar-gálán történt.

A napokban körbejárta az internetet az eset, ahogyan Will Smith az Oscar-gálán felpofozta Chris Rock-ot a feleségére tett megjegyzése miatt. A megosztó eset kapcsán az akadémia, valamint több híres személy is kifejtette véleményét. A volt miniszterelnök és jelenlegi pénügyminiszter, Igor Matovič sem hagyhatta a történeteket szó nélkül.

Will Smith ki tud állni magáért, nincs miért bocsánatot kérnie egy gyáva nyúltól. Számomra szimpatikus a férj, aki kiáll a feleségéért. Megérdemeltnek tartom a pofont a felesége betegségéről szóló ízléstelen poén miatt. Will bátor, azokkal ellenben, akik elítélik őt.” – írta Matovič a Facebook-bejegyzésében.

Hírdetés

Will Smith viselkedését a nyilvánosság tömegesen elítélte, maga a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia is. Szerintük a színész viselkedése egyértelműen túlzó volt, és egyáltalán nem indokolt. Smith az ügy kapcsán kedden beszélt Zoom-on keresztül az akadémia elnökével, David Rubinnal, valamint az akadémia igazgatójával, Dawn Hudsonnal.

Azt a tényt is érintették, hogy bár a szervezők felszólították a színészt, ő nem volt hajlandó elhagyni a termet. Smith ismételten bocsánatot kért a meggondolatlan cselekedetéért. Az akadémia közölte, hogy a színész megszekte az etikai kódexet, emiatt büntetésre számíthat.

(refresher.sk, cszs)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »