Matovič: Szlovákia elrabolt ország, négy évre félre kell tennünk a másodlagos kérdéseket

Matovič: Szlovákia elrabolt ország, négy évre félre kell tennünk a másodlagos kérdéseket

„Olcsó kifogás Peter Pellegrinitől, azt vártam tőle, hogy legalább csendben marad, ha már Fico és Haščák meglopták a szlovák egészségügyet 400 millió euróval” – mondta Igor Matovič, az OĽANO elnöke Peter Pellegrini (Smer) kormányfő azon videójára, amelyben az ellenzéki politikust felszólította, hogy utasítsa el az együttműködés azokkal a pártokkal, akiknek programját PENTA-ban dolgozó személyek dolgozták ki. A kormányfő történetesen Andrej Kiska pártjára, a Za ľudíra célzott.

Az OĽANO elnöke a SME napilap internetes kiadásának adott videós interjút.

Matovič szerint miközben a Smer 400 millió ellopását tette lehetővé a PENTA-nak, addig Pellegrini egy szót sem szólt.

„Ahelyett, hogy bocsánatot kérne a következmények miatt, mert ez a lopás közvetve több ezer ember halálához járult hozzá, mert nem kaptak időben megfelelő egészségügyi ellátást, most egy videóüzenetben próbál bevonni egy ilyen játékba”

mondta. Hozzátette, hogy természetesen aggasztja, hogy Kiska egy olyan emberrel íratta meg programját, aki ott volt a PENTA-ban a 400 milliós esetnél. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, ha valaki azért jelenik meg egy pártban, hogy magánérdekeket csempésszen bele a párt programjába, a politikusok és a leendő kormány tagjainak a feladata ezeket az érdekeket semlegesíteni, már amennyiben szembe mennek a közérdeknek.

Matovič: így lopott el a PENTA a Smer segítségével 400 milliót az egészségügyből

A Kiskát lejárató videók kapcsán elmondta, hogy amennyiben beigazolódik, hogy Kiska valóban arról egyezkedett a kérdéses időben, hogy valakinek ad kétezer eurót, hogy aztán az visszakerüljön a számlájára, hogy utána úgy tűnjön, kártérítést kapott amiért illegálisan szerzett telkeket kapott, akkor „az hatalmas probléma, mert ez esetben Kiska hazudott az egész országnak”.

„Ha ez így történt, akkor egy ilyen embernek nincs keresnivalója a politikában”

Hírdetés

mondta, hozzátéve, hogy akar személyesen is beszélni Andrej Kiskával az esetről, hogy az elmagyarázhassa neki, mi és hogyan történt a felvételeken. Hangsúlyozta, hogy a teljes bizonyossághoz szükség van a teljes felvételre, hogy tisztázódjon a beszélgetés kontextusa.

Kiska vallomást tett a rendőrségen

Zuzana Kovačič Hanzelová, a SME riportere felvetett egy érdekes lehetőséget is a beszélgetés végén. Ha a mai ellenzéki pártokból jön létre kormánykoalíció, mi történne, ha a Smer az első parlamenti ülésen beterjesztené a regisztrált partnerségről szóló törvényt, hogy így ugrassza egymásnak a koalíciós partnereket (a PS-SPOLU, az SaS és a Za ľudí támogatja, a KDH, az OĽANO elutasítja az egynemű pártok regisztrált partnerségének bevezetését).

Matovič szerint az lehet a megoldás, hogy a demokratikus (ellenzéki) pártok már most megállapodnak abban, hogy ezeket a kérdéseket a következő négy évben nem nyitják meg.

„Szlovákia elrabolt ország, nem működnek az állami intézmények, újságírót gyilkolnak meg, a korrupció miatt ezrek halnak meg, ezek megoldásához a vitás kérdéseket félre kell tennünk”

fogalmazott.

Az OĽaNO még a választások előtt bejelenti a kormányfőjelöltjét

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »