Matovič szerint az előrehozott választást a maffia szorgalmazza, amely így akar hatalomra jutni

Matovič szerint az előrehozott választást a maffia szorgalmazza, amely így akar hatalomra jutni

Ki kell tolni az előrehozott választás időpontját szeptemberre, hogy elég idejük legyen a bűnüldöző szerveknek az egyes bűncselekmények kivizsgálására – jelentette ki az alkotmánymódosítás parlamenti vitájában Igor Matovič, az OĽaNO elnöke. A vita 19 órakor véget ért, szerdán (január 25.) 11 órakor szavaznak a képviselők.

Matovič a Smer-kormányok botrányait sorolta, bűncselekmények elkövetéséről beszélt, és bírálta, ahogy a párt irányította az országot.

„Ha azt akarjuk, hogy ezek ki legyenek vizsgálva, időt kell adnunk a bűnüldöző szerveknek, hogy felderítsék az önök és a kiszolgálóiknak az ügyeit. Az a három hónap is számít” – üzente az ellenzéknek.

„Teljesen természetes, hogy mi, a többiek, akik annak idején létrehoztuk a kormánykoalíciót, melynek alapjain most is működik a kormány, ezt próbáljuk megakadályozni és igyekszünk minél jobban kitolni a választás időpontját” – jelentette ki.

Hírdetés

Matovič kitért az elmúlt három év válságaira, melyek frusztrálják a társadalmat. Ezért kell minél jobban megnyújtani az időt a választásig, hogy az emberek ráébredjenek, milyen az, amikor a politikusok nem lopnak. A Smer-SD-nek és a Hlas-SD-nek azt üzente, nem térnek vissza a hatalomba, hiába érvelnek azzal, hogy hányan vettek részt a népszavazáson.„Mindent megteszünk, hogy felrázzuk a többi 3,2 millió szavazót” – tette hozzá.

Romana Tabák, a Sme rodina képviselője erre azt válaszolta Matovičnak, hogy a kormány mindent megtett azért, beleértve a kommunikációját, hogy a „Hlasosmer” visszatérjen a hatalomba.

Matovič az ellenzéknek címezve kijelentette, az OĽaNO nincs rászorulva, hogy az idei évre is kifizessék a 2020-as választási eredményéért járó állami támogatást. „Mi nem költöttük el azt a pénzt, háromnegyede a számlán van, nem is tudom, mihez kezdjünk vele, ezért javasolni fogom a parlamenti képviselők fizetésének csökkentését, a többit pótolja nekik a pártjuk, mert a mozgalmunk gazdálkodásán látom, hogy ez lehetséges” – szögezte le és hozzáfűzte, nem kell ötezer eurós fizetés a képviselőknek.

Miloš Svrček (Sme rodina) további indítványt terjesztett elő, mely indoklása szerint a jelenlegi helyzetre reagál. Svrček azt javasolja, hogy alkotmánytörvény helyett háromötödös többséggel dönthessen a parlament a választási időszak lerövidítéséről.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »