Nyitókép: Fb live reprofoto, Igor Matovič
Komoly bírálatot fogalmazott meg a Slovensko ellenzéki mozgalom a köztársasági elnök és a kormányfő irányába. A mozgalom szerint Peter Pellegrini államfő csupán eszköz Robert Fico kezében, hiszen eddig minden „káros törvényt” gondolkodás nélkül aláírt. Az ellenzék az elnököt választási csalással is vádolja – utalva arra, hogy Pellegrinit pénzbírsággal sújtották a kampány során elkövetett szabálytalanságok miatt.
„Pellegrini az ország legfőbb közjogi méltóságát pártbábuvá silányította, titokban még a Hlas párt kongresszusain is részt vesz”
– nyilatkozta Igor Matovič, a Slovensko mozgalom elnöke, parlamenti képviselő, aki Pellegrini első elnöki évét értékelte.
A mozgalom a miniszterelnök vasárnapi sajtótájékoztatására is reagált. Robert Fico ugyanis azt állította, hogy Szlovákia hitelminősítése változatlan maradt a Moody’s nemzetközi hitelminősítőnél. Ezzel szemben Matovičék szerint az igazság az, hogy az ügynökség már egy évvel ezelőtt jelentősen rontotta az ország minősítését, ami alacsony hitelképességet jelez.
„Ahelyett, hogy Fico azon dolgozna, hogy visszanyerjük a korábbi, jó minősítést, amelyet még a mi kormányunk alatt élveztünk, inkább dicséri Kamenický pénzügyminisztert, amiért megőrizte a 2003-as – tehát még EU-csatlakozás előtti – szintet”
– fogalmazott Matovič.
A Slovensko vezetői a külföldi befektetések helyzetére is kitértek. Élesen bírálták Fico kijelentését, miszerint Szlovákia „jó hely a befektetők számára”. Szerintük a valóság ezzel szemben az, hogy az ország elrettenti a befektetőket: a cégek 24 százalékos adóterhelése mellett egyre többen távoznak, mint ahányan érkeznek.
„A vállalkozások szó szerint menekülnek Szlovákiából”
– mondta Július Jakab parlamenti képviselő, példaként több konkrét cég kivonulását is említve. Matovič hozzátette: a cégek Fico kormányának „adóüldözése” miatt hagyják el az országot.
A mozgalom azt is kétségbe vonja, hogy bármiféle stratégiai vízióval lehetne érdemben tervezni Szlovákia jövőjét 2040-ig. Fico ugyanis a Szlovák Tudományos Akadémiát és az egyetemeket kérte fel egy hosszú távú fejlesztési koncepció kidolgozására.
„Mi értelme van egy ilyen víziónak, ha Fico úgysem fogja betartani?”
– zárta a kritikát Matovič.
Fico: Szlovákia kérni fogja az oroszellenes szankciókról szóló szavazás elhalasztását
teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


