Izgalmas tempót diktált Matovič az elmúlt napokban, és ahelyett, hogy begyűjtötte volna a dicséreteket, számtalan vádat vágtak a fejéhez. Nem mintha különösen dicsérni szeretném a volt kormányfőt, de azt elismerem, hogy volt bátorsága meglépni az orosz vakcina behozatalát a járvány olyan időszakában, amikor a szlovákiai betegeket már külföldre kezdték szállítani. A bírálatok többsége abban a szervilis hozzáállásban gyökerezik, hogy mit fog mondani a felséges Nyugat.
Igor Matovič kormányfő számára nem volt más lehetőség, mint (kínai, orosz, indiai vakcinával) felgyorsítani a lakosság tömeges oltását.
Az már a politikusi rövidlátását mutatja, hogy nem számolt a járvány harmadszori berobbanásával; túlságosan bízott a nevéhez köthető tömeges tesztelésekben, így nem igyekezett előre beszerezni a „nem demokratikus” vakcinák valamelyikét, arra az esetre, ha minden kötél szakad. Márpedig a kötél szakadni szokott, pláne ha valaki egy olyan túlbürokratizált szervezetre bízza a vakcinák beszerzését, mint az impotens EU.
Az orosz vakcinák érkezésével a kormány liberális fele támadásba lendült, a történetet ismerjük. Jött a kormányválság, majd a kormányfő helyet cserélt a pénzügyminiszterrel. Persze a kormány liberális-atlantista tagjai már az elején bevallották, mi bajuk:
a vakcina olyan országból érkezik, amely szerintük más geopolitikai értéket képvisel.
Miután a szlovákiai lakosság jelentős része nem utasítja el az orosz vakcinát, és a közvéleményben is konszenzus alakult ki, hogy az emberek egészsége nem lehet geopolitikai játszmák tárgya,
nem maradt más számukra, mint húzni az időt az engedélyeztetéssel. Ez oly fényesen sikerült, hogy az orosz fél visszakérte a vakcinákat.
Itt lép újra a történetbe Matovič, aki az oltóanyagok visszaadását személyes vereségeként élné meg. Már a kormány liberális-atlantista vonala sem az orosz vakcinákon keresztül támadja Matovičot (ez a muníció elfogyott), hanem a diplomácia vonalán, illetve azon, hogy kétségbe vonta a szlovák intézmények (Szlovák Gyógyszerellenőrzési Intézet, Szlovák Tudományos Akadémia) kompetenciáját. Amivel ugye „a fiatal szlovák állam érettségét vonta kétségbe, és ártott Szlovákia megítélésének”.
Pedig Matovič csak rámutatott a hibákra, az intézmények működésképtelenségére. Attól, hogy nem beszélünk róla, még nem lesznek működőképesebbek.
A diplomáciai vonal bírálatának azonban érdemes több figyelmet szentelni.
Kezdjük Gyimesi György szerencsétlen nyilatkozatával, ami számára szerencsétlen, pedig csak az igazat mondta ki. Szerinte ha ott lettek volna a szlovák diplomácia képviselői Budapesten, nem biztos, hogy sikerrel jártak volna a tárgyalások.
Sokat sejtet ez az elkottyintott mondat, hiszen rávilágít a koalíción belüli szembenállásra. Amit nem neveznék liberális és konzervatív nézetek közötti vitának, inkább a pragmatikus, a polgárokat képviselők és a globális világhoz dörgölődzők, a rosszul értelmezett páneurópai érdekek kiszolgálói közötti szembenállásnak.
Persze akár hagyománynak is nevezhetjük, hogy Szlovákia (Tiso óta) mindig is kényszert érzett, hogy szolgamód kiszolgálja a világ urait. Emellett nem ódzkodik egy kis magyarellenességtől sem, hiszen ez a nemzet még mindig a magyarok ellenében határozza meg önmagát.
Gyimesi kimondta az ominózus mondatot, és annak igazságát a szlovák diplomácia azonnal bizonyította.
Egyrészt Matovič letámadásával, másrészt Gyimesi megrágalmazásával, akit áttételesen magyar ügynöknek neveztek, kétségbe vonva az állampolgárságát, képviselőként a szlovák alkotmányra tett esküjét (ez lefordítva hazaárulást jelent).
Zűrös az egész ügy, és a magyar félnek is meg kell gondolnia, mit lép, hiszen az itteni nacionalista-atlantista erők ugrásra készen állnak a legkisebb hibát is felnagyítani, a segítségnyújtást úgy beállítani, hogy az „autokrata Orbán” csak a befolyását akarja kiterjeszteni a Felvidékre.
Az ügyben várhatóan Matovičnak is csak annyi esélye lesz, mint az orosz vakcinának.
Ugyanis a volt kormányfő már nemcsak a szlovák diplomáciával, de szinte az egész szlovák sajtóval is szemben áll. Sem ereje, sem bátorsága, de lehetősége sem lesz arra, hogy felvesse, a szlovák diplomácia tévúton jár, ideje volna leszállni a döglődő lóról.
Az egyetlen, valóban jó megoldás az lehetne, ha a szlovák társadalom párbeszédet kezdene, mik is az érdekei.
Valóban a szlovák polgárokat segíti-e ez az elvakult nacionalista, atlanti érdekeket szervilisen kiszolgáló hasonulás. A világ változóban van, új erőközpontok kerekednek felül, nem ártana velük is keresni a kapcsolatot.
Bár tudjuk, hogy Matovič mennyire megbízható, egyelőre ő tűnik az egyetlen olyan politikusnak Szlovákiában, aki a lokális érdeket a globális elé helyezné. Nincs sok ideje, hiszen a szlovák polgárok is érzik, valami bűzlik. Nem véletlen, hogy mind Fico, mind Pellegrini a közösségek, a szuverén nemzet lokális érdekeinek a képviseletére helyezi a kommunikációját. A preferenciákat látva nem is sikertelenül.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/16. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
