Matovič: Maffiával nem tárgyalunk! Az MKP-val továbbra is fenntartjuk a kapcsolatot

Matovič: Maffiával nem tárgyalunk! Az MKP-val továbbra is fenntartjuk a kapcsolatot

Tizenkét év után eltiportuk a Smer kormányzását. (…) A maffiával nem tárgyalunk – jelentette ki Igor Matovič, a 2020-as parlamenti választások legnagyobb győztesének számító OĽANO elnöke ma hajnali beszédében, amelyre a 90 százalékos feldolgozottság után kerített sort. Ezzel Peter Pellegrini smeres leköszönő kormányfő azon kijelentésére reagált, aki jelezte, hajlandó lenne együttműködni egy közös kormány keretében az Egyszerű Emberekkel.

Matovič rendkívül nyitott volt azonban a Sme rodina felé, mint mondta, elsőként Boris Kollárt, a párt elnökét fogja felhívni telefonon koalíciós tárgyalások céljából. Bár elvileg nem lenne szüksége a Sme rodina támogatására a kormányzáshoz (77 mandátuma lenne az SaS-szel és a Za ľudíval együtt), úgy tűnik, hogy alkotmányos többségre (90+ mandátum) hajt.

Az is benne lehet a pakliban, hogy az OĽANO inkább a konzervatív pártokhoz tartozik, amely elutasítja az illegális bevándorlást, az LGBTI-jogokat, ugyanakkor igyekszik a szociális érzékeny rétegeket is megszólítani. Ebben a tekintetben a Sme rodina áll hozzá legközelebb, amely ráadásul az új kormányban egyértelműen a konzeratjvok javára billenté a mérleg nyelvét.

A Sme rodina nem határolódott el, Boris Kollár a TA3 hírtelevízió vasárnap reggeli műsorában azonban kijelentette, biztosan nem csak egy hétig tartanak majd a tárgyalások, mint Robert Fico legutóbbi kormánya esetében.

Matovič elmondta, hogy olyan Szlovákiát akar építeni, amely törődik a szegényekkel, a gyengékkel, ahol az emberek egyenlőek és nem uralkodik az extrémizmus.

Kifejtette, minden ellenzéki párttal tárgyalni fog a vasárnapi nap folyamán, mint mondta, sajnálja, hogy a PS-SPOLU a jelek szerint nem jutott be a parlamentbe (90,91 százalékos feldolgozottság mellett gyakorlatilag elkönyvelhető, hogy a PS-SPOLU 6,96 százalékkal, 1000 szavazat híján csúszik le a parlamenti küszöbről).

Hírdetés

„Meg vagyok róla győződve, hogy képesek a liberális érzelmű választókat is képviselni, mert mozgalmunkban ilyen személyek is vannak. El kell mondani, hogy egy kirabolt ország vagyunk, ahol az igazság árucikké vált, mindenekelőtt ezekre a problémákra kell fókuszálnunk”

fogalmazott.

Ugyan nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a koalíciós tárgyalásokon a partnereivel kötött egyezség érdekében nem ő lesz az új miniszterelnök, de az elért 25 százalékos eredmény fényében nehezen elképzelhető, hogy Matovič miniszterelnöki pozíciója kérdéses lehet.

Újságírói kérdésre a magyarokról is szót ejtett. Az egyik riporter arra kérdezett rá, hogy felajánlja-e az MKP-nak mondjuk a kisebbségügyi kormánybiztosi posztot, amire Matovič azzal felelt, hogy nem szabadna ennyire nyíltan kufárkodni a pozíciókkal. Jelezte, hogy pártjában több magyar is jelölt is van.

„Mi közvetlenül képviselni fogjuk a kisebbségeket, és biztosan szoros kapcsolatban maradunk az MKP-val, még akkor is, ha ez nem feltétlenül hoz nekünk politikai pontokat”

mondta az OĽANO elnöke, hozzátéve, hogy az új kormány alapvető érdekek kell hogy legyen, hogy az ország minden polgára, tekintet nélkül nemzeti hovatartozására, otthon érezze magát.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »