Matovič lerántotta a leplet Fico „ördögi tervéről”

Matovič lerántotta a leplet Fico „ördögi tervéről”

Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a második nyugdíjpillérből elérhető megtakarításokat akarja felhasználni, hogy ne kelljen költségvetési konszolidációval szembenéznie – állította szerdai sajtótájékoztatóján Igor Matovič és Július Jakab (mindketten a Slovensko, Za ľudí, KÚ pártszövetség tagjai).

Elmondásuk szerint, ha megnyitják a második nyugdíjpillért, az emberek eldönthetik, hogy benne maradnak-e, vagy visszatérnek az első pillérbe, azaz az állami rendszerbe, és ezzel együtt átviszik megtakarításaikat is. Ezek az összegek a költségvetésbe, a Szociális Biztosítóhoz kerülnének, így Fico hozzáférne a szlovák állampolgárok nyugdíj-megtakarításaihoz.

A Slovensko mozgalom emlékeztetett: legutóbb 2015-ben nyitották meg a második pillért, amikor 1,5 millió ember spórolt benne. Ekkor 158 ezren – azaz a résztvevők 10,5 százaléka – léptek ki, és vittek magukkal 540 millió eurót. Matovič hozzátette: tíz évvel ezelőtt a megtakarítások 8,3 százalékát helyezték át az állami rendszerbe. Amennyiben 2026-ban is ugyanilyen arányban történne kilépés, az 210 ezer ember távozását és 1,4 milliárd euró elvesztését jelentené a második pillérből.

Matovič szerint Fico 2026-ban 1,7 milliárd euró konszolidációra készül, és ennek fedezetét épp a második pillérben rejlő nyugdíjmegtakarítások jelentik. Felidézte: 2024-ben a kormány egy 1,5 milliárd euró értékű, tartós költségvetési intézkedéscsomagot fogadott el, amely 2027-ig marad érvényben. Emellett tavaly egy újabb, 2,7 milliárd eurós konszolidációs csomagot is elfogadtak, amely a kormányzati ciklus teljes idejére vonatkozik.

Matovič szerint Fico és a pénzügyminiszter, Ladislav Kamenický (Smer-SD) 2026-ban a 1,7 milliárdos hiányból mindössze 300 millió eurót terveznek fenntartható intézkedésekkel – például a szerencsejátékok adójának emelésével vagy az ingatlanadó növelésével – fedezni. A fennmaradó 1,4 milliárdot a második pillérből kívánják „kiszedni”.

2027-ben Matovič szerint már csak néhány százmillió eurós konszolidáció lesz kivitelezhető, miközben az Európai Bizottság felé a kormány 3,1 milliárd eurós megtakarítást vállalt. Fico Matovič szerint nem lesz hajlandó ezt a terhet vállalni, ezért bejelenti majd koalíciós partnereinek, hogy előrehozott választásokat kíván tartani.

Hírdetés

SANEP-felmérés: Alig van esély smeres kormányra, de az ellenzék is csapdában van

Jakab hozzátette: a második nyugdíjpillér megnyitása egy válságforgatókönyv, amely célja az emberek megtakarításainak bevonása az állami költségvetésbe.

„Meg akarják nyitni a második pillért, milliárdok fognak onnan távozni – ez Robert Fico ördögi terve. Egyszeri forrásként kiszívja a pénzt, hogy elkerülje a kiigazítást, majd előrehozott választásokat kezdeményez, hogy másra hárítsa a terhet, mert Robert Fico képtelen takarékoskodni”

fogalmazott Jakab.

teraz.sk

Nyitókép: Igor Matovic fb-oldala


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »