Matovič: Kotlár miatt a kormánypártok szavazókat veszítenek, így az ellenzék malmára hajtja a vizet Tilajcsík Dóra2025. 04. 13., v – 10:04
Bár a negyedik Fico-kormány egyik fő célkitűzése a világjárvány kezelésének kivizsgálása volt, az egykori kormányfő, Igor Matovič (Szlovákia mozgalom) a Joj televízió Politika 24 című vitaműsorában egyértelműen kijelentette, hogy az elmúlt másfél évben egyszer sem hallgatták ki ők és párttársait az ügyben.
A Szlovákia mozgalom elnöke Igor Matovič elutasítja, hogy az általa vezetett kabinet rosszul kezelte volna a járványhelyzetet.
„Nyilvánvalóan nincs semmi a kezükben ellenünk” – közölte Matovič, aki rendkívül aggasztónak nevezte mindazt, amit az elmúlt hetekben a járványügyi kormánybiztos, Peter Kotlár művel.
A világjárvány óta az ország lakosai rendkívül megosztottak, így a polgárok egy része nevetségesnek, egyúttal nagyon szomorúnak tartja, hogy az oltottakat kukoricának nevezi. Mivel azonban pozíciójából adódóan teret kap a médiában, így bizonyára vannak néhányan, akik elhiszik, amit hallanak, ez azonban veszélyes precedenst teremthet
– szögezte le a Szlovákia mozgalom elnöke, aki úgy véli, Peter Kotlárnak a parlament helyett a pszichiátrián lenne a helye. Igor Matovič állítása szerint Robert Ficónak nincs más lehetősége, kénytelen tolerálni a járványügyi kormánybiztos igencsak kifogásolható megnyilvánulásait. Ha ugyanis magára haragítaná Kotlárt, ismét képviselői szavazatokat veszíthetne a parlamentben.
Ugyanakkor minél tovább hagyják beszélni Kotlárt, annál több koalíciós szavazó szeme nyílik fel, és fordulnak el a kormánypártoktól
– véli Igor Matovič, aki pozitívan értékeli, hogy a köztársasági elnök, Peter Pellegrini nyilvánosan is elismerte, hogy a kormánypárti honatyák nagy hibát vétettek a Covid-amnesztiák elfogadásával.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


