A kormányzati döntések kollektívek, és ha az SaS kritizál valamit, akkor önmagát is kritizálja – jelentette ki Igor Matovič, az OĽANO elnöke és pénzügyminiszter a parlamentben a leváltásra tett javaslat megvitatása során. A javaslat indoklását „koholmányok, manipulációk és kitalációk raktárának“ nevezte. Azt szeretné, ha a liberálisok visszatérnének a koalícióba, eltörölnék a vörös vonalakat, és beismernék, hogy tévedtek. Az SaS-szel kapcsolatban személyes gyűlöletről beszélt.
„Egyetlen kormánydöntés, egyetlen törvény sem volt a ti jóváhagyásotok nélkül, és akkor is, amikor valamivel nem értettetek egyet, például a családi csomaggal, azt mondtátok, hogy nem támogatjátok, de nem vagytok ellene, ha az ellenzékkel átültetjük a gyakorlatba, és nem is fogjátok vétózni“
– konstatálta Matovič. Szerinte az SaS az egész válságot és az érveket is a csomagra építette.
Felszólította az SaS-t, hogy pontosítsa, mi az, amit az állampolgárok kárára tesz. Rámutatott a cégek megsegítésére a válság idején, az alacsony munkanélküliségre, illetve arra, hogy a bűnüldöző szervek szabad kezet kaptak. Ha a liberálisok azt állítják, hogy alkotmányt és törvényeket sértek, akkor tegyenek ellenem büntetőfeljelentést – mondta. Matovič elutasította, hogy a pénzügyi tárca csődöt mondana a vezetése alatt, egyúttal kiemelte, hogy a deficit kisebb, mint három évvel ezelőtt.
Szerinte az SaS a kormányválság idején demonstrálta, hogy a politikát a magánháborúkra és bosszúra használja fel. Richard Sulík pártelnökkel kapcsolatban vérben forgó szemekről és arról beszélt, hogy nem sikerült megoldania az energiaválsággal járó problémákat. Elmondása szerint az SaS három hónapig húzta a piros vonalakat, zsarolt, és most hajlandó együttműködni a maffiával.
Matovič több mint egyórás beszéde után Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő vezetésével az összes OĽaNO-s képviselő kivonult a parlamentből.
Amennyiben nem fejeződik be 19.00 óráig a rendkívüli ülés, csütörtökön reggel 9.00-kor folytatódik, a szavazásra pedig délelőtt 11.00 órakor vagy délután 17.00 órakor kerülhet sor.
Teraz.sk, Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »