Matolcsyék véget vetnének a befektetési célú lakásvásárlásnak

Matolcsyék véget vetnének a befektetési célú lakásvásárlásnak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a nemrég ismertetett versenyképességi programjában felvetette az illetékszabályozás szigorítását a befektetési célú lakásvásárlások esetében, mert ez visszafoghatná a lakások drágulását – írta szerdai lapszámában a kormánypárti Magyar Nemzet.

A jegybank szerint Budapesten a lakásárak nagymértékű emelkedéséhez a befektetői vásárlások magas, mintegy negyvenszázalékos aránya is hozzájárul. A jegybank a befektetői lakásvásárlás illetékszabályainak szigorításával hűtené a fővárosi áremelkedést, egyúttal a fiatalok otthonteremtését támogatná az első lakástulajdon megszerzésének illetékmentességével.

Hírdetés

Az MNB a befektetési motiváció nehezítése érdekében a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összegének differenciálását is javasolja a már tulajdonolt ingatlanok száma alapján.

Felvetik továbbá, hogy a drágulást a lakossági megtakarítások ingatlanpiacon kívülre terelésével is lehetne hűteni.

A lapnak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértők az illeték megkülönböztetést járható útnak tartják, és elsősorban az első lakás vásárlásához kapcsolódó illetékkedvezménnyel értenek egyet. Egyikük megjegyezte ugyanakkor, hogy a befektetési célú vásárlóknak jótékony hatásuk is van, mert elősegítik a lakásállomány folyamatos megújulását.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »