Matolcsy György tisztázta 5 forintos pénzérme jövőjét

Matolcsy György tisztázta 5 forintos pénzérme jövőjét

A fémárak emelkedése miatt kapott kérdést egy képviselőtől.

Mint a hvg.hu megírta, Balassa Péter jobbikos országgyűlési képviselő határozati javaslatot nyújtott be, amelyben kezdeményezte az ötforintosok kivonását a forgalomból. Azzal indokolt, hogy az érme alapanyagai már önmagukban drágábbak öt forintnál. Egy ötforintos rézből, cinkből és nikkelből áll, a súlya 4,2 gramm, vagyis 238 darab tesz ki egy kilót. A képviselő számítása szerint a háztartási sárgarézhulladék kilója most a színesfémátvevőknél 1500 forint, vagyis jóval több, mint 238 darab ötforintos pénzforgalmi értéke, 1190 forint.

Hírdetés

Ám egy érmecímlet bevonása nem ítélhető meg a fémárak pillanatnyi alakulásával, az ötforintos pedig marad – derült ki Matolcsy György jegybankelnök válaszából, amit a képviselő írásbeli kérdésére adott kedden.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint más szempontokat is figyelembe kell venni egy címlet kivonásánál, nem csak az alapanyagköltséget, ugyanakkor elismerte, hogy a jelenlegi fémárak mellett most tényleg többet ér egy 5 forintos érme 5 forintnál. Ám, mint mondta, ez előfordul a nemzetközi gyakorlatban is: ilyenek szerinte például az amerikai 1 és 5 centesek, vagy a 2020 előtti 1, 2 és 5 eurocentesek.

Az érme kivonása ellen szól az is Matolcsy György szerint, hogy az érméket használja a lakosság, és illetve hogy nagyon drága lenne a begyűjtése. Jelenleg 764 millió 5 forintos van forgalomban, ha bevonnák őket, akkor 50 százalékos visszaáramlással számolva 1604 tonna érmét kellene a Magyar Nemzeti Banknak, a hitelintézeteknek, a postának és a készpénzlogisztikai szolgáltató cégeknek kezelnie, ami nagy költséget jelentene.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »