Matolcsy és Orbán is több ezer milliárdos külföldi hitelről beszélt, a Jobbik tudni akarja, kitől vennék fel

Matolcsy és Orbán is több ezer milliárdos külföldi hitelről beszélt, a Jobbik tudni akarja, kitől vennék fel

A Jobbik felszólította a kormányt, hogy tisztázza, milyen nemzetközi hitelek felvételére készül.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta: a „Matolcsy-féle igazságbeszédből” megtudhattuk, hogy jövőre „brutális” inflációs adatokkal számolhatunk és elképzelhető, ha a kormány nem tesz semmit, hogy egész Európában itt fognak az árak a legnagyobb mértékben növekedni.

Hozzátette: volt Matolcsy Györgynek egy „félmondata” a kormány jövőre tervezett „nemzetközi óriáshiteleinek” a felvételről, ezért tudni szeretnék azt is, hogy milyen feltételek mellett venné fel a kormány ezeket a „megahiteleket”.

Hírdetés

Hozzátette: a keleti hitelfelvételek esetében látható, hogy a hitelező gyakran tulajdonrészt is kér magának,

„mi pedig nem feltétlenül lennénk erre nyitottak”.

„Érdemes lenne a kormánynak tisztáznia a viszonyát az IMF-fel, hiszen látjuk azt, hogy a nehéz gazdasági helyzetbe sodródó országok nagyon sokszor az IMF ölelő karjaiban találják meg a vélt menedéket”

– fogalmazott a politikus, hangsúlyozva, hogy a Nemzetközi Valutaalap segítsége „nagyon súlyos gazdasági jótanácsok megfogadásának a kényszerével jár”, amelyek társadalmi, szociális leépülést hordoznak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »