Mától leáll a vonatközlekedés az észak-balatoni vonalon

Mától leáll a vonatközlekedés az észak-balatoni vonalon

Mától, október 12-től négy napon át vonatpótló buszok közlekednek Balatonfüred és Tapolca között az észak-balatoni vasútvonal karbantartási munkálatai miatt. A MÁV tájékoztatása szerint a felújítás két ütemben zajlik, így egy hetes szünet után, október 19-től egy másik szakaszon is leáll majd a vasúti forgalom.

A hétfőn indult első ütemben október 12. és 15. között Balatonfüred és Tapolca között valamennyi vonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. A szakemberek síncseréket, ágyazatpótlást és vágányátépítést végeznek több szakaszon, ami lehetővé teszi a Badacsonytomaj és Badacsonytördemic-Szigliget közötti 40 km/h-s sebességkorlátozás megszüntetését.

Hírdetés

A pótlóbuszok a megszokott vonatmenetrendtől eltérően indulnak: Balatonfüredről 4, Tapolcáról jellemzően 5 perccel korábban járnak a buszok, míg egyes kora reggeli személyvonatok esetében akár 20 perces eltérés is előfordulhat. A karbantartás éjszakai zajhatással is jár Zánka-Köveskál és Badacsonytomaj között, emellett ma délelőtt 10 és 11 óra között a badacsonytomaji vasútállomásnál lévő közúti átjárót is lezárják.

A munkálatok második üteme október 19. és 22. között következik,

amikor Székesfehérvár és Balatonfüred között lép életbe vágányzár. Ekkor a személyvonatokat teljes szakaszon pótlóbuszok helyettesítik majd, a fővárosból induló csatlakozásokhoz pedig fél órával korábban kell elindulniuk az utazóknak. A vasúttársaság kéri a közlekedőket, hogy utazás előtt tájékozódjanak a MÁVPlusz alkalmazásban és a MÁV online felületein.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »